fotók és videó

2021.10.21. 19:40

Papagáj köszöntötte a gyerekeket Mezőcsokonyán

Papagájokkal, vándorsólyommal és egy héjával ismerkedtek meg a mezőcsokonyai Csillagvár Biztos Kezdet Gyerekház növendékei, valamint a helyi óvodások és iskolások csütörtökön. A Madársuli elnevezésű játékos-tanulási programot Imre István, a suli vezetője a Hajdúságból hozta el Somogyba.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Marcika az arapapagáj, Ernő a jákópapagáj, Jenő a vándorsólyom és Henrietta a Harris-héja volt a főszereplője a Madársuli programnak. A mezőcsokonyai faluházba szervezett eseményen a gyerekek több érdekességet is megtanulhattak a madarakról. Imre István kezdésként az arapapagájt ismertette meg a fiatalokkal. A kék tollú madár először kérésre körbefordult a vasból készült emelvényen, majd megmutatta, hogyan kell lógni a levegőben. Ehhez egyetlen testrészét, a csőrét használta és úgy fogódzkodott meg. Imre István ezután kézbe fogta a madarat és körbe vitte a gyerekek között, akik néha ijedten ugrottak arrébb a papagáj hangos rikácsolása miatt.

A másik madártól már nem féltek a fiatalok. Ernő, az ötéves beszélő, szürke jákópapagáj egy hangos köszönéssel üdvözölt mindenkit, majd gazdája kérdéseire válaszolt. Imre István azt kérdezte a madártól, milyen hangot ad ki a kígyó, a béka, a medve és a tyúk? Ernő néhány másodpercet gondolkodott, majd utánozta a többi állat hangját. A papagáj az óra ketyegését és a motor hangját is jól imitálta, énekelni és beszélni azonban ottjártunkkor nem volt kedve.

 

A madársuli egyik leglátványosabb része a héja bemutató volt. A madár először a gyerekekből álló sorfal előtt repült el, majd egy hullahopp karikán keresztül, végül a pedagógusok kezei között suhant át. Henrietta minden feladat után jutalomként apró húsfalatokat kapott.

Imre István kérdésünkre válaszolva elmondta, azért találta ki a Madársuli programot, hogy a gyerekeknek más szemlélettel, interaktív módon mutassa be a madarak világát és megismerjék, mennyire intelligens állatok. A hajdúsági solymász az elmúlt napokban több somogyi településre, például Csökölybe, Böhönyére, Kiskorpádra, Hedrehelyre és Kaposfőre is elvitte a madarakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában