öröklét

2021.10.29. 16:10

Simon László hamvai egy részét Kaposváron helyezték örök nyugalomra

Életének 89. évében elhunyt Simon László, a Somogyiak Baráti Körének egykori titkára, majd elnöke.

K. G.

Temetését korábban megtartották Budapesten a Szervita téri Szent Anna-templomban. Végakaratának megfelelően a hamvainak egy részét pénteken délelőtt helyezték örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temető szóróparcellájában, ezzel is hangsúlyozva somogyi gyökereit. A sírnál gyászbeszédet mondott Németh Júlia, a Somogyiak Baráti Körének elnöke.

A család társaságában a tisztelői a Cseri dombon álló keresztnél és haranglábnál is megemlékeztek az elhunytról. A népművelő és néprajzos Simon László volt a Somogy Népi Együttes tánckarának egyik vezetője, majd a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége titkáraként és a MAFILM munkavállalóinak érdekképviseletében is dolgozott. Egyik kezdeményezője és szervezője volt az országos KI-MIT-TUD? vetélkedősorozatnak. Sok kitüntetése mellett Somogy Polgáraiért-díjat kapott a megyei közgyűléstől.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában