Habár sztrájkolás miatt eltanácsolták, most vasdiplomát kapott

Igazi pedagógus família az övé, hiszen nem csupán az édesapja, de a testvérei és azok gyermekei közül is tízen választották élethivatásul az ifjabb generáció nevelését. – A Jóisten engem is tanítónak szánt, ezért a sorsomat is úgy alakította, hogy szóba sem jöhetett más foglalkozás – szögezte le Kati néni. – A varrónő édesanyám öt gyermeket nevelt fel, én voltam a negyedik a sorban. A szüleim szerint nagyon életrevaló, eleven kislány voltam, a vidám természetemmel már abban az időben sok barátot szereztem, és örömmel segítettem a nálam gyengébbeknek is – mesélt a kezdetekről. – A háborút Szabáson vészeltük át, a középiskolás időszakom alatt azonban az intézményi összevonások és diákotthonok megszűnése miatt még a Tolna megyei Hőgyészen is voltam kollégista. Akárhol tanultam, csak hálával tudok gondolni az egykori nevelőimre, akik emberségből és mély hivatástudatból is példát mutattak. Bár addig is pedagógusnak készültem, ők azonban végképp megerősítettek ebben a szándékomban – folytatta a múltidézést Rozina Zoltánné.

Arról is beszélt, hogy nem csupán az ő példamutatásuk volt fontos számára, de a tanítóképzőn történtek egyéb módon is hatást gyakoroltak az életére. – Az ötvenes évek elején lettem az intézmény hallgatója. Mi voltunk a második induló osztály, állandó helyiség híján pedig mindig más helyen folyt a tanítás. Ebben az időben épült a jelenlegi főiskola, az osztályunkban tanuló fiúk még az építkezésen is segítettek. Az utolsó évfolyamot már itt végeztük, így mi lettünk az első ballagók is. Az igazi megpróbáltatások azonban a kollégiumban voltak, ahol a legnagyobb hidegben sem volt fűtés. Én az évfolyam hangadójaként nem csak hogy szóvá tettem a dolgot, de sztrájkot is kezdeményeztem. Ez abból állt, hogy nem voltunk hajlandók reggel felkelni és iskolába menni. Ez a fenntartónak is tudomására jutott, és vizsgálatot indított.

Miután kiderült, hogy én voltam az ötletgazda, megígérték, hogy soha nem lehetek pedagógus és bárhova is jelentkezek, mindenhonnan eltanácsolnak. A tantestület azonban egységesen kiállt mellettem, így aztán maradhattam, a magatartásom mellé azonban kettes érdemjegy került – idézte fel az ominózus esetet Kati néni. Itt ismerkedett meg a későbbi férjével is, akivel Szabáson alapítottak családot, és akivel 1956-tól több mint negyven éven át együtt tanított. Abban az évben vesztette el végleg az édesapját is, aki röviddel a nyugdíjazása után hunyt el.

Összetartja az özvegyeket a szabási díszpolgár

Rozina Zoltánné kiemelkedő pedagógiai munkáját az oktatási minisztérium Arany katedra díjjal jutalmazta. Megkapta a Somogy polgáraiért kitüntetést és Szabás díszpolgárává is választották, emellett számos elismerés és oklevél fémjelezte azt az utat, amelyet a településen élők és a somogyi emberek érdekében végzett. És hogy mivel érdemelte ki mindezt?

A színvonalas oktató-nevelő munkája mellett az ifjúság érdekében kifejtett tevékenységét többek között a táncosok és színjátszók megyei szintű sikerei is igazolták. Dolgozott a nőtanácsban, hosszú időn keresztül vöröskeresztes titkárként szervezte a véradást, emellett hosszú évek óta tagja a külföldön is szép sikereket elért énekkarnak, egyúttal a Szabásért Egyesületben is vállal feladatokat. Két éve, a férje halálát követően pedig a faluban egyedül élő, főleg súlyosabb egészségügyi gondokkal küzdő és mozgáskorlátozott özvegyeket fogja össze az önkormányzat segítségével. – Amióta én is egyedül élek, megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy legyen valaki, akivel megoszthatjuk a problémáinkat, és ha csak rövidebb időszakokra is, de elfelejthessük a bajainkat és a magányunkat – avatott be Kati néni, aki jól láthatóan még ma is kiváló fizikai és szellemi állapotban van, és nem mellesleg kiváló egészségnek örvend.

Fotó: Varga László