fejlődés

2021.10.26. 09:00

Támogatások és fejlesztések is vonzóbbá teszik Balatonboglárt

Az idei évben is támogatja a balatonboglári önkormányzat a nyugdíjasokat és a fiatalokat, összesen mintegy 20 millió forint értékű ajándékutalványt ad át a város. A fejlesztések sem álltak meg a Balaton-parti településen, hamarosan a Buborék fürdő átépítésére is kiírhatják a közbeszerzést.

Gyeszát Zsolt

Fotó: lotus7.hu

– Az idei esztendőben is szeretnénk támogatni a város nyugdíjasait és diákjait, így hamarosan fejenként 10 ezer forintos ajándék­utalványt kézbesítünk a lakcímekre – mondta el a Somogyi Hírlapnak Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere. A városvezető arról is beszélt lapunknak, hogy az általános iskolások szüleinek nem kell igényelni a támogatást, mert az az iskola által biztosított lista alapján jár a diákoknak. A középiskolásoknak és az egyetemistáknak szintén 10 ezer forint értékű juttatást biztosítanak, ehhez azonban a város honlapján elérhető igénylőlapra lesz szükségük az érintetteknek, akiknek bankszámlára utalják majd át a pénzt. Mint megtudtuk, legkésőbb novemberben kifizeti a város az összesen mintegy 20 millió forint körüli támogatást, melyből közel négyszáz fiatal és ezerhatszáz nyugdíjas részesedik.

A fentieken túl egy más jellegű támogatást már átadott az önkormányzat: a Balatonbogláron működő Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) részesült egymillió forintos hozzájárulásban. A várostól kapott támogatást kulturális, szabadidős programokra fordítják majd. Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője lapunknak azt is elmondta, immáron nyolcadik éve működnek Balatonbogláron és gyümölcsöző, jó kapcsolatot ápolnak az önkormányzattal, támogatják egymást, amiben csak lehet. – Az akadémia a legnagyobb munkáltatók közé tartozik itt, az üzemeltetés, a konyha, a kollégium fenntartása révén sok embernek adunk munkát helyben – tette hozzá az ügyvezető. – Sok környékbeli munkavállalónk van, illetve a Dél-Balaton több pontjáról is érkeznek ide dolgozók.

– Nagyon örülünk ennek a támogatásnak is, ez a munkánk megbecsülését jelenti számunkra – tette hozzá Mocsai Tamás. – A NEKA nem csak utánpótlás-neveléssel foglalkozik, azt gondolom, a város hírnevét és ismertségét is növeljük például azáltal, hogy az NB I-ben is szerepel csapatunk. Az Európa-bajnokságot nyert U19-es és U17-es női válogatottba 10-10 játékost adtunk, és a szakmai stábot is támogattuk edzőinkkel, terapeutáinkkal – mondta el az elmúlt időszak eredményeit összegezve az ügyvezető.

A balatonboglári nyugdíjasok és diákok, illetve a sportélet támogatásán túl a kultúrára és testvérvárosi kapcsolatainak ápolására is nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyertek megközelítőleg 1,2 millió forintot nemrégiben, melyből az erdélyi testvérvárossal, Szentegyházával való kapcsolatukat erősíthetik tovább.

Mészáros Miklós polgármester elmondta, a testvérváros egy kisebb delegációját várják majd az adventi időszakban, sőt a külhoni település egy zenekara is ellátogat majd Balatonboglárra az ünnepi gyertyagyújtások idején.

Az elmúlt időszakban nagy beruházások is zajlottak Balatonbogláron, melynek egy jó részére a Település- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül nyertek el támogatást. Mostanra lezárultak a TOP-os pályázatok, illetve az utolsó mozzanatokhoz érkeztek két kisebb beruházással – tudtuk meg a polgármestertől. A Kikötő utcában parkolóhelyek épültek, s a Vörösmarty tér hősi emlékművének környéke is megújul, például új térkövezés készül a területen.

Nemrégiben elkészültek a Platán strand mellett fekvő Buborék fürdő fejlesztési tervei is, így hamarosan kiírhatják a közbeszerzést a beruházásra. A fürdő átépítésére és korszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán nyert mintegy 600 millió forint támogatást a Balaton-parti város. Ha sikeres lesz a közbeszerzési eljárás, akkor akár már az idei évben elindulhat az építkezés Mészáros Miklós szerint, ugyanakkor a balatonboglári polgármester abban bízik, hogy legkésőbb jövő év végére elkészülnek a régóta várt beruházással.

Mint lapunk érdeklődésére elmondta, látványos átalakuláson megy majd át a fürdő területe: például új csúszdák és új medencék épülnek, a régi medencéket felújítják, mindemellett szaunavilágot alakítanak ki és okosnyugágyakkal is gyarapodnak. A beruházás eredményeként nemcsak a szolgáltatások száma bővül, hanem a fürdő területe is jelentősen megnövekszik majd – tudtuk meg a településvezetőtől, aki úgy látja, a tervezett fejlesztés révén is tovább nőhet a város által biztosított szolgáltatások minősége és a boglári Balaton-part népszerűsége.

Fotók: Tompos Gábor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában