Melengető kerítésdíszek

2021.11.08. 19:30

A Bárczi tanárai ruhákat ajánlanak fel rászoruló családoknak

„Ha fázol, vegyél le egyet a vállfáról, és vidd el! Ha neked van felesleges, tegyél egyet a vállfára!” Ezzel a figyelemfelhívó szöveggel helyeztek ki télikabátokat, sálakat és sapkákat a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kerítésére. Az akció célja, hogy a rászorulók meleg ruhához jussanak a hideg téli napok előtt.

Marosi Gábor

Kék, piros, fekete, műszálas és pamut. Hosszasan lehetne sorolni, milyen fajta ruhadarabok díszítik szerdától a Bárczi-iskola kerítését. A kabátokat, pulóvereket elsősorban az intézmény dolgozói ajánlották fel azoknak a családoknak, akik nehezebb körülmények között élnek. Az intézmény dolgozói ottjártunkkor pakolták ki a téli ruhákat és alig pár percet kellett várni ahhoz, hogy az első darabok gazdára találjanak. A kaposhomoki Károlyi Szilvia és élettársa, Horváth László hat gyerekről gondoskodik, ezért főként nekik válogattak ruhákat. – Ez jó lesz majd a Szilvikének – mondta az asszony, amikor a fogasról leakasztott egy kabátot.

Károlyi Szilvia kérdésünkre válaszolva elmondta, nagyon szegények, ezért a gyerekeknek és maguknak sem tudnák megvenni a ruhákat. Hozzátette, a rajta lévő sárga színű kabáthoz is felajánlás útján jutott hozzá.

Horváth László saját magának is talált egy megfelelő méretű kabátot. A fekete színű ruhát azonban nem az iskola dolgozói, hanem egy arra járó ismeretlen akasztotta fel az iskola kerítésére. A „Szabadfogas” elnevezésű mozgalomnak az is része, hogy akinek felesleggé vált egy-egy ruhája, nyugodtan ajánlja fel másoknak. Győri Adrienn, a Bárczi-iskola gyógypedagógusa, a „Szabadfogas mozgalom” kaposvári ötletgazdája elmondta, ezt a fajta segítségnyújtást egy másik településen látta először és annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, Kaposváron is megszervezi. – Azt gondolom, hogy mindenkire, aki a Bárcziban dolgozik, egységesen jellemző, hogy segíteni szeretne másoknak – fogalmazott Győri Adrienn. – A csoportjainkba járó gyerekeknek rendszeresen osztunk ruhacsomagot, ezzel az új kezdeményezéssel viszont még több embernek tudunk majd segíteni. Elsősorban a hozzánk járókat és a családjukat szeretnénk támogatni, de természetesen bárki vihet belőle, aki látja a ruhákat – tette hozzá a gyógypedagógus. A „Szabadfogas mozgalom” addig tart, amíg az intézmény dolgozói és ismerőseik, valamint mások is ajánlanak fel ruhákat. A textíliákat jó időben, munkanapokon reggel 8 és délután 4 óra között akasztják ki a kerítésre.

Szívesen fogadják és támogatják a kreatív dolgozók ötleteit

Kovács Attila, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ intézményvezető-helyettese hangsúlyozta, a sajátos nevelési igényű gyerekek között nagyon sokan szociálisan hátrányos helyzetűek, ezért fontosnak érzik, hogy ne csak a nevelés és oktatás területén, hanem a bajban is melléjük álljanak. Kovács Attila kiemelte, az elmúlt években is több támogatási programot megvalósítottak már, és egy szponzornak köszönhetően élelmiszer-támogatást is adnak a gyerekeknek. Az intézményvezető-helyettes hozzátette, nagyon sok kreatív munkatársuk van, akiknek az újító ötleteiket szívesen fogadják és támogatják is.

Fotó: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában