megújuló energiák

2021.11.06. 17:30

Fél nap alatt hetven hívás és ezer üzenet érkezik az ingyen napelemért

Rengetegen érdeklődnek az állam által meghirdetett napelempályázat iránt a megyében dolgozó vállalkozásoknál. A cégeknél még nem tudják, hogyan győzik majd a munkát, s mennyire szállhatnak el az alapanyagárak.

Koszorus Rita

Construma kiállítás 2019. foto: Kallus György

A regisztrált somogyi kivitelezők elmondták: van olyan cég, amelyik az ingyenes napelem híre hallatán egy nap alatt ezernél is több érdeklődő e-mailt kapott. S olyan is, amelyhez fél nap alatt hetven telefonhívás érkezett ugyanebből az okból. A siófoki Balatonsolar Kft.-hez is sok érdeklődés érkezik naponta.

– Már augusztustól kezdve folyamatosan keresnek minket – mondta Kánai Gábor ügyvezető. – Főleg Siófokról, de a megye belső részeiről is érkeznek a telefonok. A napelemes rendszereknél a költség 80 százaléka az alapanyag ára, ez pedig roppant gyorsan változik. Attól tartok, hogy mire eljutnának a megvalósításig, már nem fedezi az elnyerhető összeg a költségeket.

– Van olyan cég, amelyik napelemre mindössze tíznapos garanciával tud árajánlatot adni – mondta Borondics Dénes, a segesdi Atád-Technic vezetője. Hozzátette, nála is rengetegen érdeklődnek. – Tízet, vagy húszat vállalhatunk csak el, mert előre meg kell finanszírozni a költségeket és sok a papírmunka a pályázattal, úgyhogy szerintem lesz fél év is, mire a kivitelező pénzéhez jut. Vannak cégek, amelyek épp emiatt nem regisztráltak a pályázatban kivitelezőnek.

A segesdi vállalkozó szerint a kisebb cégeknek hitelt kell felvenniük, ha több munkát akarnak vállalni a pályázat keretében.

– Sokan érdeklődnek a hőszivattyús rendszer kiépítése iránt is – mondta lapunknak Kardos János, a fonyódi Hűtő-Klíma Kft. ügyvezetője. – A hőszivattyús fűtés 40 százalékkal is olcsóbb lehet a gáznál és erre a célra akár 10 millió forint is lehívható. Ilyen mértékű támogatásra még nem volt példa korábban. A nagy kérdés azonban majd az lesz, hogyan győzzük a munkát, ugyanis nagy a munkaerőhiány. Nincsenek olyan tanulóink, akikkel tudnánk tervezni. Volt három gyakornokunk, de egyikük sem felelt meg. Ez pedig speciális munka, nem lehet néhány nap alatt megtanulni.

 

Nyílik a pénzcsap 35 ezer családnak

December 13-án nyílik meg a lehetőség a lakosság számára, hogy elektronikus úton benyújtsa pályázatát napelemes rendszer kiépítésére, vagy elektromos fűtési rendszer kialakítására. A zöld energiában gondolkodó ingatlantulajdonosok már régóta vártak a lehetőségre, most az állam közel 35 ezer háztartás korszerűsítésére biztosít vissza nem térítendő forrást. Százszázalékos állami támogatásra csak azok jogosultak, akiknek jövedelme nem éri el az országos átlagot, vagyis az ingatlanban tulajdonnal vagy résztulajdonnal rendelkezők tavalyi adóbevallásban szereplő együttes jövedelme egy főre vetítve nem haladja meg a 4,85 millió forintot. Minél több a gyermek a családban, annál kedvezőbb a pályázat elbírálása. A kiírás részletei a www.napelem.palyazat.gov.hu internetes oldalon érhetőek el. A piaci szereplők attól tartanak, hogy a pályázati lehetőség nyomán további drágulás következik, hiszen már most is alapanyaghiány van Európában, s ezáltal jelenleg is magasak az árak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában