ünnep

2021.11.28. 20:00

Fénybe öltöztette a várost az advent

Vasárnap 16 óra után még csak egyetlen kislány kapaszkodott a Kossuth-téren kialakított mini jégpálya korlátjába belülről, a többi gyermek pedig kintről bámulta, de a sötétség leszálltával és az eső múltán hamar megtelt sétáló és várakozó emberekkel Kaposvár központja.

K.G.

A pajtaszínház színpadán a Nagyboldogasszony Iskolaközpont pedagógusa, Bogáthy Gábor trombitán adott elő karácsonyi dalokat. Ezután a történelmi egyházak nevében Varga László, katolikus megyéspüspök, Petró László református lelkész és Stikl Andrea, az evangélikus közösség képviselője kért áldást a városra.

Advent idején a fények kigyúlnak, és minden a maga valóságában látszódik – mutattak rá, és áldást kértek a covidban szenvedőkre és családtagjaikra is.

 

– Az ünnep akkor a legszebb, ha közösen élhetjük át – emelte ki Szita Károly polgármester, aki azt javasolta, hogy az adventi koszorú első gyertyája a covid áldozataiért, a második a szegényekért, a harmadik a hétköznapi hősökért, a negyedik pedig önmagunkért égjen.

Négy kisgyermekkel közösen nyomta meg a kapcsológombot, ami után fénybe öltözött a belváros. A város óriási karácsonyfája, a szökőkút, a közeli fák több ezer fényfüzért viselnek ezután egészen karácsonyig. Az estet Takács Nikolas koncertje zárta.

Ezek is érdekelhetik