civilek vs. magasházak

2021.11.05. 09:00

Mégsem épül parti lakópark Zamárdiban

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek a város vezetői, hogy nem támogatják a Nyugati Városkapu elnevezésű projektet, amelyet a Szent István utca Tihanyi félszigettel szemközti részén valósítottak volna meg.

Koszorus R.

Fotó: Koszorus Rita

Mint arról a Sonline is beszámolt, a beruházás ellen tiltakozók egészen a térség országgyűlési képviselőjéig elmentek, Witzmann Mihály pedig egyetértett velük. Ezt követően az építésügyért felelős Miniszterelnökség is úgy nyilatkozott: a megjelent látványtervek alapján nem támogatja a beruházást.

Két hétig véleményezhette a lakosság a terveket, amelyeket múlt héten gyűjtöttek össze és ezt követően értékeltek. – Volt köztük sok hasznos, amelyeket a településrendezési tervben figyelembe fogunk venni – mondta a érdeklődésünkre Csákovics Gyula, polgármester. A testület visszavonta a projektet támogató határozatot és a terület kiemelt státuszát is módosította. Marad az ingatlan különleges övezet, amely azt már nem teszi lehetővé, hogy 25 méter magas lakóházakat építsenek az egykori kemping helyére.

A városvezető hozzátette: sem most, sem a jövőben nem támogat a testület olyan beruházást, amellyel a lakosság nem ért egyet. A beruházót új fejlesztési tervek megalkotására kötelezte a testület.

Csákovics Gyula aláhúzta: az elmúlt években minden alkalommal nyilvános ülésen tárgyalták a beruházást, a róla készült prezentációt meg lehetett tekinteni, a testületi üléseket a helyi tv vágatlan sugározta. Ha valaki érdeklődött, az összes határozatot elolvashatta.

A polgármester azt mondta, olyan észrevételek is megjelentek az interneten, amelyek szerinte kimerítik a rágalmazás fogalmát. – Ezeket a képviselő-testület nevében is visszautasítom – mondta. Leszögezte: a beruházás támogatásáról még akkor döntöttek, amikor zenei fesztiválokkal nem számoltak a jövő évre. Ezt váltották volna ki építményadóval. Megjegyezte: ehhez képest nem emelt a város építményadót, amely Zamárdiban 2004. óta 700 forint négyzetméterenként. Ezzel a legalacsonyabb a környéken, míg az ingatlanárak itt a legmagasabbak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában