alkoholfogyasztás

2021.11.21. 19:00

Ritkulnak a kocsmatúrák, de nem száraz a november

Kevesebb figyelem esik a koronavírus-járvány miatt a száraz novemberre, pedig a vírusfertőzés miatti stressz és a munkahelyi bizonytalanságok idején még többen nyúlnak a pohár után a szakemberek szerint. Ráadásul egy friss felmérés arról számolt be, hogy a magyar fiatalok 80 százaléka már 15 éves korára ismeretséget köt az alkohollal.

Kovács Gábor

A száraz november célja a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése, az önismeret fokozása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése. A résztvevők azt teszik próbára, hogy képesek-e gyakorolni a kontrollt önmaguk fölött. A korábbi években nagyobb visszhangot váltott ki a kezdeményezés.

– Bár érezhetően kevesebben vannak a szórakozóhelyeken és a kocsmákban, de ez soktényezős jelenség – mondta Nagy Sándor, egy belvárosi vendéglátóhely üzemeltetője. – A fokozódó járványhelyzet is sokakat távol tart, ráadásul a karácsony előtti időszakban spórolnak az emberek. A száraz novembernek talán kisebb a hatása.

A Covidról szólnak a hírek, de az alkohol elleni küzdelem is nagyon fontos, hangsúlyozta Kovács Gergely, a „TÜKÖRKÉP” Kaposvári Addiktológiai Konzultációs Központ vezetője.

– A kezdeményezés azért indult, hogy felhívja a figyelmet az alkohol okozta károkra – mondta az addiktológiai szakember. – Bízom benne, hogy akik eddig is tartották a szokást, most sem adják fel. Az alkoholprobléma a magyar társadalmat leginkább érintő gondok egyike. Nagyon sok családban jelen van, sőt most a Covid alatt a sok stressz, a munkahelyek elvesztése miatti félelem még inkább azt eredményezi, hogy sokan az ivásban találnak enyhülést. Oda kell figyelni arra, hogy az alkohol veszélyes, és úgy tud jelen lenni az életünkben, hogy észre sem vesszük.

Az aktuális helyzet súlyosnak tűnik, mert a Szétcsúszva program legutóbbi, 14–18 éveseket célzó felmérésből az derült ki, hogy a magyar tinédzserek 80 százaléka 15 éves korára kipróbálta, hogy bírja a szeszes italokat. Kétharmaduk volt már másnapos, és hányt már alkoholtól. A válaszadók negyede hetente egyszer, jellemzően hétvégén iszik, 7 százalékuk hetente többször is. Összességében minden harmadik középiskolás rendszeresen fogyaszt alkoholt, méghozzá 41 százalékban töményet. A 14–18 évesek majdnem felének volt már filmszakadása, vagyis egy buliban esett ki idő az emlékezetéből, illetve nem emlékezett rá, miként keveredett haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában