Fotók

2021.12.08. 19:33

Az árvákért licitáltak a somogyi vállalkozások a jótékonysági esten

Árveréssel egybekötött jótékonysági estet szervezett a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrtékMegőrző Hálózat (ÉrMe) szerdán a Szivárvány Kultúrpalotában. Az eseményen a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeknek gyűjtöttek. Az eseményen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke is részt vett.

Marosi Gábor

Az ÉrMe hálózat már hetekkel ezelőtt meghirdette gyűjtését. Első sorban a vállalkozókat szólították meg, hogy álljanak a „Csillogó Szemek 2021” elnevezésű program mellé és lehetőségeikhez mérten támogassák az árván maradt gyerekeket. A csillogoszemek.hu internetes oldalon elérhető adatok szerint már több tucatnyian támogatták az árván maradtakat. Voltak olyan somogyi vállalkozások, akik egymillió forintot ajánlottak fel, de 500, 250 és 100 ezer forinttal is többen segítették a covid-árvákat. Nemcsak cégek, magánszemélyek, de még önkormányzatok is támogatták a programot.

Molnár Attila az ÉrMe Kaposvár Klub elnök elmondta, a kezdeményezéshez a jótékonysági est kezdetéig csaknem százan csatlakoztak és összesen több mint 15 millió forintot ajánlottak fel a Regőczi Alapítványnak. Az eseményen húsz tételre, köztük kézműves termékekre, különféle művészeti alkotásokra, élelmiszerekre, italokra és utalványokra is licitálhattak a résztvevők. – Nagylelkű felajánlást tett a látrányi önkormányzat, azért is mert a Regőczi Alapítvány névadója, Regőczi atya a település szülöttje  – mondta Molnár Attila. – Az önkormányzat nemcsak pénzzel segített, hanem a helyi vállalkozók által összeállított csomagokat is felajánlott az árverésre. Azt gondolom, hogy nagyon sikeres a gyűjtésünk, akiket megszólítottunk, azok kérdés nélkül csatlakoztak a programhoz – tette hozzá az ÉrMe Kaposvár Klub elnöke.

 

Nem hagyják magukra az árva gyerekeket

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke a jótékonysági esten elmondta, Magyarországon jelenleg csaknem ezer covid-árva van, akik közülük többekkel személyesen is találkozott az elmúlt időszakban és biztatta őket, hogy ne féljenek, mert nem hagyják őket magukra. – Legyen biztatás számukra, hogy a reménytelenek látszó helyzetükben ilyen sokan kiállnak mellettük – hangsúlyozta Herczegh Anita. A Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, a várakozás napjait éljük, karácsonyra készülünk, közeleg az örömhír ideje.  Azzal, hogy támogatjuk a covid-árvákat továbberősítjük a magyar emberek közötti összefogást és összetartozást – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában