Sodrófával és mikrofonnal

2021.12.30. 19:30

Cukrász lett Torma Emese, a macaronsütés a kedvence

Az országban elsősorban énekhangja miatt ismerik a kaposvári Torma Emesét, akit a Társulat című tehetségkutató műsorban láthatott és hallhatott a nagyközönség. Az énekesnő az utóbbi időben fantasztikus tortáival is elkényezteti a kaposváriakat, ugyanis az éneklés után új szakmát választott magának.

Koszorus Rita

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Az elmúlt években nagy változások történtek Torma Emese életében, hiszen előbb elköltözött Budapestre, férjhez ment és Balatonkenesére helyezte át székhelyét. Ezt követően születtek meg gyermekei: 8 éves kislánya és fiai, akik most 4, illetve 2 évesek, majd az énekesnő visszatért Kaposvárra. 

– Anyukaként működtem hosszabb ideig, de ha voltak fellépések, akkor azokra elmentem. Most is mennék, de a Covid miatt sajnos sok a lemondás – mesélte Torma Emese, akivel abban a kaposvári cukrászdában találkoztunk, ahol jelenleg is dolgozik. Valószínűleg a sors keze lehetett, hogy Emesével szinte szembejött egy hirdetés az interneten egy macaron tanfolyamról. – Ekkor eldöntöttem, hogy jelentkezek. A sütemények világa végül annyira magával ragadott, hogy utána otthon be is mutattam a családomnak a tanultakat és ezután már csak sütni akartam! 

Persze az egésznek úgy vágott neki, hogy nem volt ismeretlen a tésztagyúrás számára. Emese édesanyjától leste el az alapfogásokat a közös sütéseik alkalmával. – Igaz, eleinte menekültem a konyhából, de ezzel együtt érdekelt a finomságok készítése, kiskoromban is lenyűgöztek a karácsonyi főzős műsorok, ahol süteménycsodákat készítettek. 

Az első desszertje természetesen a palacsinta volt, az alapfortélyt még az általános iskolai technikaórán szívta magába. Az utóbbi években több édesség- és desszertkészítő kurzusra is járt, s eldöntötte: kitanulja a cukrász mesterséget. – Nemrégen fejeztem be a tanulást egy budapesti iskolában. Az oktatóim nagyon jók voltak, olyan szakemberek vizsgáztattak, akik a tankönyveket írták. 

Azóta folyamatosan gyártja a szemet gyönyörködtető finomságokat, legyen szó macaronokról, vagy őshüllőket bemutató tortákról. Emese azt mondta: művészi hajlamait is ki tudja élni alkotás közben és tökéletesen feltölti a süteménykészítés. – A macaron készítése a kedvencem, karácsony előtt sok ilyen hangulatú macaront készítettem. Természetesen sok tortát is sütöttem. Ilyenkor azt szeretem a legjobban, ha csak a témát szabják meg és rám bízzák azt hogyan oldom meg. Legjobban azt élvezem, ha beindulhat a fantáziám és kreatívan oldhatom meg a feladatot. 

Persze a zene világa sem hagyja hidegen a kaposvári énekesnőt, s nagyon várja, hogy az új esztendőben a sodrófa mellett többször ragadhasson mikrofont is. 

 

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában