Emelés

2021.12.21. 11:30

Elsejétől százezerért savanyít és hordja be a tűzifát a közmunkás

Új lehetőségeket teremthet a somogyi kistelepüléseken zajló közmunkaprogramok fejlesztéséhez, hogy a kormány közölte: havi 100 ezer forintra nő a közmunkások munkabére. Sok somogyi faluban igyekeznek értékteremtő munkát végezni, s úgy érzik, most ezt is elismerték a béremeléssel. 

Kovács Gábor

Az országos arányok szerint a közmunkások kétharmada nő, Kelevízen pedig még nagyobb ez az arány, mert a 17 közfoglalkoztatott között mindössze 3 férfi van. A férfi munkaerő még mindig keresettebb a munkaerőpiacon, idehaza és külföldön is. A női összefogás viszont rendkívül eredményes lehet egy munkahelyen: az idén a Start Plusz 2021 díjat nyerte el a kelevízi önkormányzat a közmunkások kiemelkedő teljesítményéért. A fő profil a kosárfonás, de a varrodai részleget bővítenék. Már a jövő márciusi programot dolgozzák ki. 

– Arányosabbá váló bérekkel előrébb léphetnek a közmunkások, mert ők is megérdemlik – mondta Vargáné Balatincz Krisztina polgármester. – Akik nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, közfoglalkoztatottként még ugyanolyan hasznos és értékteremtő munkát végezhetnek, mint mások egy üzemben. Gigén jelenleg három közmunkaprogramban összesen 25 közmunkást foglalkoztatnak. A betakarított paprikát télen szárítják és őrlik, mert a termékeik saját feldolgozása felé nyitottak. Előkészítik a tavaszi munkákat, de a közmunkások olyan feladatokat is kapnak, mint útkarbantartás és fahordás, a közintézmények fűtése. Jövőre szeretnék folytatni a mezőgazdasági munkát. Ebben jelent segítséget a béremelés, ami erősíti a munkamorált és a követelhetőséget. Így hatékonyabbá válhat a munka. 

– Már nagyon várta minden érintett, hogy a közmunkás alapbér igazodjon a minimálbérhez, mert az utóbbi időszakban szélesebbé vált a különbség – mondta Bálint Ildikó polgármester. – A béremelés pozitívuma lehet, hogy a közmunkás megbecsültebbnek érzi magát és elismertebbnek a saját teljesítményét. Már nagyon nagy volt a bérkülönbség, és a munkaszervezésben tapasztaltuk, hogy ez sokszor okozott problémát.

Még több kell a megélhetéshez Bálint Ildikó szerint a közmunka révén akár egy betegségekkel küzdő, de még aktív ember is megtalálhatja a számítását helyben, egy önkormányzat égisze alatt, és érezheti, hogy hasznos a munkája, kenyeret tehet a család asztalára. A béremelés után a dolgozók jobban fogják értékelni a közmunkát. 

– Nagyon régóta harcolunk azért, hogy emberségesebb bért kell adni a közmunkásoknak, felelte kérdésünkre Süle Tibor, Alsóbogát polgármestere. Örül a bérnövekedés hírének, de attól tart, hogy az a szint, amelyre kerülnek a közmunkások, még mindig kevés a megélhetéshez. A faluban zöldséget savanyítanak a közmunkások, jelenleg hatan vesznek részt a közmunka­programban. Maguk termesztik a zöldséget, de nem primőrként értékesítik, hanem arra törekednek, hogy feldolgozott termékként dobják a piacra. Süle Tibor szerint így a közmunkások terméke nagyobb értéket képviselhet, és nagyobb önbecsülést ad az embereknek, ha maguk dolgozhatják fel, amit megtermelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában