Önkéntesség

2021.12.26. 08:55

Mindig arra keresi a lehetőséget, hogyan segíthet a rászorulóknak

Példaértékű önkéntes szolgálatért vehetett át elismerést Dávid János a közelmúltban Budapesten. A kaposvári fiatal munkáját a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ismerte el az önkéntesek világnapján, december 5-én. Összesen hat önkéntes kapott oklevelet az országban.

Marosi Gábor

Fotós: Lang Robert Kaposvar

– Hogyan vált az élete részévé az önkénteskedés? 

– Sok olyan programban vettem részt korábban, ami közösségi alapon szerveződött. Már a gimnáziumban is sokszor segítettem a különféle alkalmakon. Emellett a Deseda Egyesületben is aktívan szerepet vállalok és sok eseményt szervezünk. Az ökumenikusokkal évekkel ezelőtt kerültem kapcsolatba egy képzés keretein belül. Megismerkedtem a kaposvári központ igazgatójával, Bacza Barbarával, aki minden eseményről szólt nekem, én pedig próbáltam ott lenni és segíteni. Nagyon megtetszett, hogy egyszerre nem csak a rászorulóknak, hanem az ökumenikusoknak is segíthetek. 

– A segélyszervezet milyen feladattal bíz meg egy önkéntest? Miben és hogyan tud segíteni? 

– Ez nagyon egyszerű. El kell menni a rendezvényeikre és tevékenyen részt venni a munkában. Előfordul, hogy szórólapot osztok, népszerűsítem a segélyszervezet munkáját, ott vagyok a különféle gyűjtéseken vagy a gyerekeknek szervezett eseményeken segítek. Ilyen volt például a városi piknik, ahol az iskolakezdésre gyűjtöttünk a rászoruló, gyermekes családoknak. Ezen az eseményen legalább ezer embert sikerült a támogatásba bevonni. 

– Milyen élethelyzeteket látott eddig? Miket tapasztalt azoknál a családoknál, akiknek valóban nagy szükségük van a segítségre? 

– Amikor megismerkedtem a nehéz helyzetben lévő családokkal, akkor informatika oktató voltam egy külsős cégnél, így a megyében több helyen volt lehetőségem megfordulni. Egy pályázat keretében próbáltuk az emberekkel megismertetni a számítógépek világát és az informatikai eszközöket. Ezeken a képzéseken általában azok vettek részt, akik a koruk vagy az anyagi helyzetük miatt nem találkoztak még számítógéppel. Akkor rengeteg olyan ember járt a képzésekre, akik nagyon rossz körülmények között éltek. Beleragadtak egy olyan élethelyzetbe, ahonnan nagyon nehéz kitörni. A képzés is ezért jött létre, hogy szélesítse a látókörüket. Igaz, csak azok vettek részt az oktatáson, akik tenni is akartak a saját boldogulásuk érdekében. Több család házánál is jártam és beleláttam abba, hogyan élnek. Sajnos nagyon szerény körülmények között. 

– Hogyan érintette meg a mélyszegénység látványa? 

– Nagyon furcsa volt. Korábban nem tapasztaltam ilyet. Persze sok helyről lehet hallani, hogy mennyien élnek rossz körülmények között. Viszont amikor elbeszélgettem ezekkel az emberekkel és testközelből ismertem meg az egyes emberi sorsokat, nehéz volt nem arra gondolni, hogy segítenem kell. Azóta is mindig igyekszem keresni a lehetőséget, hogy miként tudnék hathatós segítséget nyújtani nekik. 

– Milyen célokat tűzött ki maga elé az önkéntes munkában, amikor belefogott? 

– Konkrét ötleteket nem fogalmaztam meg, mert csak önkéntes vagyok, azonban törekszem arra, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet minél több programjában részt tudjak venni. Szeretnék minél több embernek segíteni és látva az országos programokat, szeretném elérni azt, hogy itt Kaposváron is lehessenek olyan események, mint Budapesten, vagy az ország más részein. Ehhez azonban még több önkéntesre lenne szükség. 

– Toboroz barátokat, ismerősöket ahhoz, hogy bővüljön a csapat vagy ez nem így működik, mert akiben nincs meg a segítő szándék, nem is vállal önkéntes munkát? 

– Ezt jól látja. Akiben nincs meg, nagyon nehezen szánja rá magát az ilyenre. Ezt szívvel és lélekkel kell csinálni, máshogy nem lehet. Igyekszem úgy népszerűsíteni az önkénteskedést, hogy amelyik eseményen részt veszek és készül róla fotó is, azokat posztolom a közösségi médiában, hogy minél több ember figyelmét fel tudjam hívni a tevékenységre. Kifejezetten örülök annak, hogy ez a díj, amit kaptam, viszonylag népszerű lett és több helyen lehetett látni és olvasni a jelentőségéről. 

– A munkája mellett mennyi ideje van önkéntes tevékenységre? 

– A kaposvári Videotonban dolgozom költségelemzőként, kalkulációs mérnökként. Szerencsére ez egy nyolcórás állás, ezért mellette jut idő arra, hogy másoknak segítsek. A Kossuth téri adománykuckóban is segítettem nemrég gyűjteni a karácsonyi ajándékokat, bár nagyon nehezen tudtam bekerülni oda, annyira népszerű volt a program. Azért is, mert a segélyszervezet munkatársai is lelkesen dolgoztak ott, de a nyugdíjasok is nagyon szívesen besegítettek. 

A díjátadó napján árulták el neki

Dávid Jánost Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet Kaposvári Központjának vezetője terjesztette fel a díjra. Az önkéntes elmondta, csak a díjátadó napján árulták el neki, milyen rangos elismerést vehet majd át. – Barbi annyit mondott nekem, hogy öltözzek csinosan és találkozzunk Budapesten – mesélte Dávid János. – Amikor odaértünk, akkor mondta el, hogy a segélyszervezet vezetősége elfogadta az ajánlását és örültek annak, hogy vidéken is vannak lelkes önkéntesek. Ennek a díjnak talán az a legnagyobb értéke, hogy nemcsak a központi önkénteseknek ítélik oda, hanem a vidékieknek is – tette hozzá. 

 

A munkahelyén is

A segélyszervezet önkéntesét munkahelyén is elismerték. Dávid János kapta meg a Videoton Elektro-Plast Kft. társadalmi felelősségvállalási díját is az idén. A kitüntetést évente csak egy dolgozó veheti át. Dávid János szabadidejében egy szemétszedési akciót is szervezett, ahol ötszázan vettek részt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában