támogatás

2021.12.05. 09:00

Ösztöndíjjal köti helyhez a fiatalokat a város, mert számít a tudásukra

Az idei év volt az első esztendő, hogy a 2008 óta működő „Kaposvár számít rád!” ösztöndíjrendszer keretét teljesen kimerítették a jelentkezők.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Pénteken délután a városháza dísztermében 30 pályázóval kötött szerződést az önkormányzat, Szita Károly polgármester és a tanulók aláírásukkal pecsételték meg az okiratot.

A somogyaszalói Kővári Dávid az Eötvös-technikumban végzett autószerelőként, de a 20 éves fiatalember nem állt meg itt, hanem villamosmérnök szakra jelentkezett a kaposvári egyetemi képzésbe. Neki, csoporttársainak és a gépészmérnök-hallgatóknak havi 75 ezer forint ösztöndíj üti a markát.

Az idei ösztöndíjasok között tanárok, orvosok mellett gépi forgácsoló vagy fűtésszerelő éppúgy akad, mint kereskedelmi eladó vagy cukrász. Összesen tizenegyen felsőoktatási hallgatók, tizenkilencen pedig a szakképzésben tanulnak.

– A Pécsi Tudományegyetemen készülök arra, hogy biológia-kémia szakos tanár legyek, még három évem van hátra – mondta Lukics Dalma. – Nagy lelkesedéssel várom a pályakezdést. Szeretnék visszatérni Kaposvárra, és egy itteni középiskolában vagy általános iskolában tanítani. Az internetről értesültem az ösztöndíj lehetőségéről. A havi 50 ezer forintokat összegyűjtöm majd és tartalékot képzek belőle.

Szintén takarékoskodni fog az ösztöndíjával a jogásznak készülő Varga Márton, aki régóta Kaposváron képzeli el a jövőjét. A burkolónak tanuló Kiss Kevint a Lamping technikum és szakképző iskola nevezte be a pályázatra, a kapott összeget munkaeszközökre költi majd. – Örülök, hogy manapság már a szakmákat is megbecsülik a diploma mellett – mondta a fiú édesapja, Kiss István. – Az ösztöndíj jelentős segítség ahhoz, hogy a gyermek elindulhasson az életben, és nem mellesleg valódi ösztönzést ad a tanuláshoz.

 

Száztizennyolc pályázatot támogattak

Az eddig eltelt időszakban összesen 118 pályázatot támogatott a város, és elenyésző volt azon ösztöndíjasok száma, akik nem tértek vissza Kaposvárra. A támogatás feltétele ugyanis az, hogy a kaposvári vagy Kaposváron tanuló diákok a tanulmányaik végén a somogyi megyeszékhelyen helyezkedjenek el.

Szita Károly polgármester szerint elérte a célját az ösztöndíj, mert arra törekednek, hogy a fiatalok helyben kamatoztassák a tudásukat, és ezzel tovább erősítsék a város gazdaságát.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában