lovas élet

2021.12.01. 21:00

Paripás fortélyokat kaphattak a kis táborozók az őszi szünetre

Van, aki a nagymamánál, mások a táborban töltik az őszi szünetet.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Mivel a szabadságok nagy része már elfogyott, így sok szülőnek komoly logisztikai feladat, hogy gyermekét elhelyezze a szün­időben.

Sorban készültek a csuhébabák a kaposvári Korona Póni Klub klubhelyiségében a csütörtöki foglalkozáson. A gyerekek Fogarasi Ferencné natúrmontázs-készítőtől leshették el a fogásokat. – Minden héten jövök lovagolni, ez az ötödik táborom, készítettünk csuhébabákat, versenyszalagot, amelybe kedvenc lovunk képét ragasztottuk, és gyertyát festettünk, díszítettünk – mondta el Böröndi-Zsiga Nóra, akinek a legnagyobb élménye az volt, hogy először vágtázhatott kedvenc lován, Klaudián.

Szabari Dórának a kézműves foglalkozások mellett a szabadon lovaglás tetszett a legjobban. – Szeretem az állatokat, öröm egy lovon ülni és kommunikálni vele – mondta el a táborozó, akit testvére is elkísért. Az őszi szünetben hagyomány már, hogy a kaposvári lovardában edzőtábort szerveznek.

– Lovastornaedzés, pónijátékok, ügyességi pályák várják a gyerekeket, valamint az interaktív elméleti oktatáson megismerkedhettek a takarmányfélékkel és az állategészségüggyel, például a patkóbetegségekről is hallhattak. De megtudhatták azt is, hogy egy esetleges lóvásárlásnál mire figyeljenek – mondta el Patakiné Kiss Katalin, a lovarda vezetője. A zárónapon természetesen tökfaragás lesz a program, valamint vicces jelmezekben lovagolnak a gyerekek.

– Mivel a szülők közül sokan dolgoznak, ezért lehetőség van arra, hogy reggel hétkor hozzák el ide a gyerekeket, akiknek háromszori étkezést biztosítunk – jegyezte meg a táborvezető. Mint megtudtuk, a jelentkező gyerekek többsége általános iskolás. Az őszi táborban hatéves a legfiatalabb és tizenhárom a legidősebb lovas. Megyeszerte több kulturális intézményben is szerveztek párnapos táborokat, de több gyermek a szünidőt a nagyszülőknél tölti.

Fotók: Lang Róbert

 

Újra gyűjtik a pecséteket

Még néhány napig ingyenesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain a gyerekek az őszi szünetben a Kajla útlevél segítségével. A kedvezmény november elsejéig vehető igénybe.

Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A Balaton körüli utazások megkönnyítéséért az őszi szünetben a Kajla programban részt vevő gyermekek részére díjmentes KajlaBalaton24 napijegy váltható, amelyet a személypénztárban, a jegykiadó automatánál, interneten és a MÁV-applikáción keresztül is meg lehet váltani. A gyermekek legfeljebb két kísérője is 33 százalékos kedvezményre jogosult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában