terhes juss

2021.12.04. 20:00

Szabadulna a főváros a kifosztott kéthelyi Hunyady-kastélytól

Eladná a kéthelyi Hunyady-kastélyt a budapesti önkormányzat. A főváros tulajdonában lévő ingatlant kétfordulós pályázaton szeretnék értékesíteni. A műemlék­épület induló ára 223 millió forint plusz áfa.

Marosi Gábor

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. honlapján elérhető adatok szerint a csaknem 3700 négyzetméteres kastély több mint 116 és félezer négyzetméteres területen fekszik. Az ingatlanhoz melléképület, gazdasági épületek, garázs, buszgarázs, pavilon, porta és műhely is tartozik. Aki pályázni szeretne az ingatlanra, annak muszáj megvásárolnia a pályázati dokumentációt és a több mint 22 millió forint pályázati biztosítékot is át kell utalnia a BFVK Zrt. számlájára. A kastélyra január 10-én délelőtt 10 óráig lehet ajánlatot tenni.

Molnár Balázs, Kéthely polgármestere megkeresésünkre elmondta, 1986-ban a felújítási munkák közben a kastély körülbelül kétharmada leégett. – A tűzeset után majdnem három évtizedig semmi sem történt az épülettel – mondta. – Mivel nem tartották karban, folyamatosan romlott az állaga, az évek alatt pedig ami mozdítható volt, azt ellopták – fogalmazott Molnár Balázs. – Ezután elkezdték őrizni a kastélyt és jelenleg is napi 24 órában felügyelik a területet. Néhány évvel ezelőtt a fővárosi önkormányzat elvégzett egy állagmegóvást a kastélyon, több helyen is megszüntették a beázást, az ablakokat pedig bedeszkázták – mondta a kéthelyi polgármester.

Molnár Balázs hozzátette, néhány évvel ezelőtt egy helyi vállalkozás a Kisfaludy-program keretében pályázott arra, hogy felújítsa az épületet és egy kastélyszállót alakítson ki belőle. A Fővárosi Önkormányzat akkor ígéretet is tett arra, hogy nyertes pályázat esetén a kéthelyi vállalkozásnak eladja a műemlék ingatlant. Az üzlet azonban nem jött össze, a vállalkozás nem nyert a pályázaton – hangsúlyozta a település vezetője. Molnár Balázs kiemelte, fontos lenne, ha végre gazdára találna a Hunyady-kastély. Az épületet a leggazdaságosabban szállodaként lehetne hasznosítani. Ezzel turistákat tudnának a településre csalni és több helybélinek is munkát adhatnának.

A Hunyady-kastély Kéthely külterületén, Sáripusztán található. A birtok és a hozzá tartozó barokk eredetű kastély 1733-ban került Hunyadi János tulajdonába. Az épület nyugati szárnya 1760-ban, a főrésze és a keleti szárnya pedig 1912-től 1920-ig épült. A kastély a második világháború idején sebesültkórházként működött, ezután gabonaraktár és istálló is volt. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot 1951-ben a magyar államtól kezelési joggal a Fővárosi Tanács kapta meg, majd 1993-ban került a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába és sokáig szociális otthonként működött.

A kastély eladásával kapcsolatban kerestük a Fővárosi Önkormányzatot, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik