Helyi közélet

2021.12.13. 10:20

Szombaton buli volt a suli a Zrínyiben

Rendhagyó tanítási napot tartottak szombaton a kaposvári Zrínyi Ilona Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolában. A folyosók a karácsony hangulatát idézték, s a gyerekeknek nem leckét írni kellett, hanem karaokeztak, kirakósoztak és ajándékot kerestek.

Andricz Gabriella

Rénszarvas, angyal, Mikulás, hóember, manójelmezbe öltözött, vagy egyszerűen karácsonyi pulcsiban érkező gyerekek várták izgatottan szombat reggel a csengetést, a karácsonyi hangulatot idéző iskola folyosóin. Ezúttal nem a dolgozatírás hozta lázba őket, hanem a csapatverseny izgalma, amire már napok óta készültek. 

– Egy húszperces videóval indítottuk a napot, amelyhez egy kvízkérdés-sorozat kapcsolódott. Az angol nyelvterületű országok karácsonyi ünnepkörhöz fűződő szokásait jártuk körbe, amihez egy előzetes feladatként egy plakátot is készítettek már a gyerekek – mondta el Gerhardt Tünde angolnyelv-tanár, a program szervezője. Huszonnyolc csapat jelentkezett a versenyre, akik forgószínpad-szerűen hat állomáson keresztül gyarapíthatták ismereteiket a témában angol nyelven, miközben kellemesen szórakoztak. Activity, karaoke, és puzzle, sőt még ajándékkeresés is volt a programok közt, ami az álarcok és a maszkok mögött rejlő csillogó tekintetű fiataloknak látszólag jobban tetszett, mint a szürke hétköznapok programjai. 

Az ötödikes Szabados Bence karácsonyfának öltözött, saját készítésű fejdíszén csillag ékeskedett, nyakában villogó égősorral az Elfek csapatát erősítette. – Még nem volt részünk ilyen vetélkedőben, de a felsőbb évesek sokat mesélték róla, hogy jó móka. Például halloween idején szokott hasonló program lenni a suliban. – A kvízfeladatot oldottuk meg az előbb, egy kicsit próbára tette a gondolkodásunkat, de sok érdekességet megtudtunk, például hogy az angoloknál hagyomány az úgynevezett cracker jokes, ami egy szaloncukor formára csomagolt papírtekercs, amelynek a lapjára valami viccet írnak, és a karácsonyi vacsora előtt olvassák fel – mondta el az ötödikes Szalóczy Hunor Bence. 

A tornateremben eközben egy Mikulás-szánnak álcázott felfordított tornaszekrényt tologattak a nyolcadikosok, majd a legügyesebb jelmezes egy kötélkéményen felmászva potyogtatta a csomagokat a képzeletbeli kandalló elé, ahonnét a manótársak a kreppszalagból kirakott karácsonyfa elé helyezték a küldeményeket. Andricz Gabriella 

 

Forrás: Muzslay P.

Fotó: Muzslay P.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában