Adventi kézműves vásár

2021.12.12. 14:00

Ünepi halászléhez is volt hozzávaló a Petörke Portékán

Élő halat is vásárolhattak azok, akik szombat délelőtt ellátogattak a Petörke portéka kézműves vásárra, amelyet az advent jegyében rendeztek meg. A hideg idő ellenére kitartottak az árusok és a vásárlók, hogy helyi élelmiszerhez jusson, akinek ez fontos.

Kovács Gábor

A tó állapotáról érdeklődött Czeibert Lajos, mielőtt a vásárt megkötötte volna az eladóval. Természetes számára, hogy itt veszi meg a szükséges alapanyagokat, hiszen bárdudvarnoki nyugdíjasként 70 éve ismeri a Petörke környékét, állítása szerint városi halboltba még sohasem tért be. Két egykilós ponty került a kisvödrébe, halászlé alap készül belőlük, a szebb szeleteket pedig kisütik.  

– A helyi tavakban négy-öt éve telepítünk halakat, jelenleg a ponty és az amur a domináns fajta – mondta Kasza Pál, a helyi szociális szövetkezet termelésirányítója. – Az idei év elfogadható volt, bár a nyári aszály miatt kiszáradt néhány halastavunk. Egy év alatt általában 100-150 mázsa halat fogunk ki. Azt mondják a vevők, hogy érdemes a helyi halat fogyasztani, mert jobb ízű.  

A nyáron ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját a petörkei vásár, de most a téli hidegben sem maradtak üresen az árusító helyek. Adventi hangulatban jól elbeszélgetnek a helyi piacra járók, hiszen a legtöbben ismerik egymást, mert a petörkei portéka beszerzése közösségépítő foglalatosság is. A járvány alatt sem csökkent a kistermelői piacok népszerűsége, mondta a szervezők nevében Sziklai Ágnes.

Méhész férje maradék termését hozta a piacra a kaposfői Kissné Medgyesi Ildikó. A kevés akácmézük már el is fogyott, hárs pedig egyáltalán nem lett az idén, szabadkozott a szűkebb kínálata miatt. Nála fürjtojások is kaphatók, mert van egy fürjészetük. 

Forrás: Muzslay Péter

 

A szennai Kalmár Lajos azt mutatta, hogy a  feleségével együtt milyen termékeket állítanak elő otthon. Lekvárok, szörpök, saját termésű zöldségekből krémek, maguk szedte szárított gomba sorakozott a pultján, minden, amit a kert megtermett. A Zselic erdejéből, a baranyai Vásárosbécről érkezett Kővári Tamara, aki a családi gazdaságuk tehenei és kecskéi tejéből készített sajtokat kínálta. Fülöp-Sági Judit férjével negyven szőke mangalica kocát tart Somogysárdon, a növendék sertésekből füstölt hústermékeket nyernek, főként kolbászt és szalámit, de töpörtyűvel, sonkával, csülökkel is várta vendégeit.                      

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában