Ünnep

2022.01.27. 11:30

A zene, a vers a közösségért van

Hétvégén ünnepeltük a magyar kultúra napját, mely a pandémiás időszakban talán kicsit háttérbe szorult.

Sonline

Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke az ünnep kapcsán úgy véli, talán kevesebb szó esett a Himnusz születéséről, azokról az alkotókról, közösségekről, akiknek sokat köszönhetünk. 


– 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját, s vele együtt alkotóját is – mondta Huszti Gábor. – Azt a Kölcseyt, aki a közösségnek élt. Nem sms-ben írta meg verseit, nem rakta ki a Facebookra, mégis majdnem mindenki tudott róla. Voltak komoly vitái Erdélyről, a magyar nyelvről, mégis tisztelte mindenki a közösségben. Erről is szól a kultúra minden területe. 


Az alelnök szerint a színház, a zene, a vers nem lehet önmagáért való, az mindig a közönségnek szól, a közösségért van. – Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mennyivel több emlékezésre hívó ünnepünk van, mint ahány mindenkit éltető nap – mondta. 

– Őseink zenével ünnepelték az aratást, tánccal űzték el a telet. Nincs olyan ember talán a világon, aki ne hallgatna zenét, ha szomorú, vagy éppen vidám. Remélem, hogy olyan magyar ember sincs, aki ne ismerné a Himnuszt. Ezek közös értékek ebben a szétszakított világban. Ahogy érték és megbecsülendő a somogyi közösségek kultúráért végzett munkája is. Olyan értékek rejlenek a somogyi városokban, falvakban, melyek mindenképpen megóvásra érdemesek. Sajnos felgyorsult világunkban olykor nem vesszük észre azt, ami valóban érték. Sokszor csak a televízióból, moziból, netán az internetről tájékozódunk, sok esetben kultúrának nehezen nevezhető élmények hatása alá kerülünk. Nem figyelünk oda azokra a hagyományokra, melyek évszázadokon keresztül jellemezték a somogyi településeket. Azokra az értékekre, melyek helyi közösségek munkáját dicsérik, s amelyek helyi kinccsé válhatnak. 
 


Fotóill.: Lang Róbert



A magyar kultúra napján azokra is emlékezünk, akik itt éltek és gyarapították értékeinket, s a ma élő alkotókról sem feledkezhetünk meg. Mert bőkezű volt a természet ilyen szempontból is megyénkkel. A díjazottak között eddig elismertük a többi között a karádi népművészetet, a szennai skanzent, Kunffy Lajos, Fekete István, Berzsenyi Dániel, Rippl-Rónai, Takáts Gyula, Fodor András és Szász Endre életművét, de elismerést kapott például a Csiky Gergely Színház és a Somogy megyei Takáts Gyula Könyvtár is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában