Kutatás

2022.01.26. 17:30

Az ipari park alatt ásnak a somogyi régészek

A somogyi nagyberuházások területén végzett leletmentés adja a legtöbb feladatot az idén is a megye régészeinek, s nagy várakozással mennek vissza Berzencére is, folytatni a vár feltárását.

Turbéki Bernadett

Török kori cserepeket raktak sorba egy asztalon a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum régészei kedden délelőtt. A kemény fagyok miatt most nem tudnak terepre menni. Tavaly két nagyobb területen dolgoztak a 67-es út nyomvonalán. Kaposfüred határában egy Árpád-kori falu maradványait tárták fel, Látrány és a Balaton között pedig több lelőhelyen különböző korszakok üzeneteit igyekeztek kiolvasni a bőséges leletanyagból. 

– Visz mellett egy hétezer éves tömegsírt tártunk fel – mondta Somogyi Krisztina, az ásatás vezetője. – Öt holttest – köztük egy gyermeké – volt egy gödörbe dobva, amely mellett állati csontvázat is találtunk. Antropológiai vizsgálattal tudnánk közelebbit megállapítani róluk. 

Molnár István, kaposvári régész azt mondta lapunknak, Rádpuszta környékén római kori település, avar korból származó sírok és Árpád-kori falu maradványai kerültek elő. A somogytúri leletekre is felhívta a figyelmet, ahol kelta falu maradványai, vaskori leletek bukkantak elő a földből. Nem titkolta: számára a legizgalmasabb a berzencei ásatás volt. A feltárással a helyi önkormányzat bízta meg őket. 

– A nyáron folytatjuk a késő középkori és török kori vár és környezete feltárását – mondta. – Eredetileg egy nemesi család kastélyának épült, a török 1566-ban elfoglalta és később többször gazdát cserélt. Érdekes leletanyag származik innen. A vár tövében öt alakot találtunk eltemetve. Az egyiknél elföldelésekor még ott volt az erszénye. 

Öt arany, és több tucat ezüstpénz került elő az erszényből. Az Albert, Mátyás, és II. Ulászló korából származó fizetőeszközök mellett találtak 1532-es kiadású ezüstpénzt is. Ugyanezen a területen találtak szakállas puskákat és egy különleges oszlopfőt, amely egy Árpád-kori templomból származhat. 

– A környéken talán kis fatemplomok lehettek, ezért arra következtettünk, hogy a török kori gödörbe dobott aprólékosan megmunkált kőfaragvány egy XII. századi templomból származik. Érdekessége, hogy a tetejére egy a dámához hasonló táblajáték, az alquerque alapját vésték – mutatta a régész a kövön. 

– Egy bogrács is előkerült a berzencei ásatáson, ami szintén különleges, ritka lelet. Egykor az efféle eszközöket nagy becsben tartották, foltozgatták, ha baja esett – magyarázta Horváth Péter főresta­urátor, aki a tavalyi év legkülönlegesebb leleteit, az arany és ezüstpénzeket is megmutatta. 

Próbaásatásokat végeztek Kaposváron, a Keleti Ipari Park területén, ahol Árpád-kori településre és kohászati tevékenységre utaló jeleket találtak. – A megelőző feltárást nemsokára kezdjük, a Nemzeti Múzeum koordinálja. Százezer négyzetméter feltárásáról van szó és arra számítunk, hogy az Árpád-kori településről átfogó képet kaphatunk ennek során – mondta Molnár István

Fotók: Lang Róbert

 

Premontre és a bencések vonzzák 

A régészek legtöbbjének van kedvelt korszaka, Molnár Istvánnak is. – Somogy népes, gazdag vidék volt, ám a török korban hatalmas veszteségeket szenvedett – mondta. – Számos középkori monostor vagy vár területén lehetne még feltárást végezni, ám az időnk és az anyagi hátterünk ehhez korlátozott. Személy szerint Bárdudvarnokon is szívesen folytatnám az ásatásokat az egykori premontrei prépostság területén, és a Szentjakabi Bencés Apátság is rejt még titkokat – mondta a középkorra szakosodott régész. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában