Az Úr velünk játszik a pályán is, nem kívülről számolja a gólokat

– Mindannyian megéljük saját élettörténetünket, ami személyes, igazából nem osztható meg másokkal – vagy csak részben –, hiszen azonnal profánná silányodik, ha kiterítjük azokat, de személyes élettörténetünk szentté lesz az Úr előtt, minden, amik s akik vagyunk – mondta Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. 

– Közben megéljük közös történetünket, egyházban, világban, közéletben, próbatételek idején, de közös tapasztalatainkat is csak a saját személyes létünk felől észlelhetjük és értékelhetjük. Csupán személyes élet és nézőpont létezik, nincs más. Filozofikusan mondva: az objektivitás csak szubjektivitásban tapogatható. Egy példa erre: van, aki jól érzi magát, a másik azonban nagyon beteg, megint más gyászol. Ezernyi helyzetben vagyunk most is, a közösen megélt járványhelyzet nyomorúsága idején is. Ezért mind-mind másként látjuk, értékeljük azt a közösen megélt történést, amiben benne vagyunk, az igazságról tartott meglátásainkról nem is beszélve. Osztozhatunk-e valójában egymás örömeiben és szenvedéseiben, miközben annyi más feszültség is vadítja ezt a világot minden színtéren? 

A püspök hangsúlyozta, az élet bizonyossága legyen nyilvánvalóvá számunkra az új esztendőben is, áldásban, békességben, egészségben, szeretetben és reménységben! 

– Sok minden bizonytalan körülöttünk, de egy biztos, valóságos, örök, azaz „objektív”, elmúlhatatlan életünk van, a mi Urunk Jézus Krisztusban, aki legyőzte a halált, megtörte a gonosz „halál-erők” hatalmát. Jézus Krisztus az egyetlen, aki igazán osztozott emberlétünkben, aki közösséget vállalt és vállal velünk, aki személyes életünk minden rezdülését érti, átérzi, azokban erőt, örömöt, tisztulást, örök szabadulást ajándékoz – jegyezte meg. – Amíg pedig élhetünket e földi világban csakis hittel, örömmel, szeretettel és békességes reménységgel éljük meg, itteni időnk minden percét hálával, megelégedéssel tölti el, nemcsak önmagunkra fókuszálva, hanem sokkal több önzetlenséggel – tanácsolta Steinbach püspök, aki nyomatékosította azt is: sok közös feladatunk van, amelyben emberként, barátként, testvérként szükségünk van egymásra. Nem vagyunk egyformák, de csakis egymásra figyelve, alapvető életrendünket, örök értékeinket, lakott földünket tiszteletben tartva, teremtő, irgalmasan gondviselő és megváltó Urunkban bízva maradhatunk meg. 

Varga László kaposvári megyés püspök kiemelte: Isten működése nem elvont világban, nem rejtett, titkos lelki életben, nem a természetfölöttiben történik, hanem itt és most a történelemben, hiszen Jézus megszületésével Isten belépett a történelembe. Konkrét helyen és konkrét időben, ahogy annak idején Keresztelő János működése helyhez, térhez, időhöz volt kötve, ugyanúgy a Jóisten működése a szentháromság és a vele való kapcsolat is itt és most történik velünk. Néha úgy tekintünk Istenre, mint aki távol van tőlünk, fenn a felhők fölött a mennyekben, és időnként odasújt, időnként jutalmaz, aztán mindenkivel leszámol. 

A főpásztor hangsúlyozta: ez a kép hamis, ezt mi találtuk ki. Isten részese akar lenni életünk eseményeinek, nem kívülről szemléli és számolja a gólokat vagy a cseleket, hanem ott van a pályán, velünk együtt játszik, és szüntelen vágya – 2022-ben is –, hogy észre vegyük, itt van közöttünk s velünk. 

– Az Atyával, a Fiúval, a Szentlélekkel való kapcsolat a hit titka, hogy felismerjük-e jelenlétüket, és befogadjuk-e életünkbe, hiszen még mindig érvényes János evangéliumának bevezetője: tulajdonába jött, de az övéi nem fogadták be. Ez ma is megismétlődik, amikor saját kezünkbe vesszük életünk irányítását. Ekkor azonban Istent kizárjuk, nem akarunk együttműködni vele, csak akkor, ha elrontottuk valamit. Ilyenkor kérjük, legyen szíves, tegye rendbe az elrontottat. A hit nyitja meg a kaput. Keresztelő János és Jézus működésében közös pont a megtérés hirdetése. János is a megtérést hirdette, „mert a fejsze már a fák gyökeréhez ért”. Jézus is ezzel kezdi nyilvános működését, térjetek meg – mondja –, mert elérkezett Isten országa, és higgyetek az evangéliumban! Az Ószövetség is azt tanítja, szakítani kell a bűnnel, és visszatérni Isten országába, de Jézus azt is kéri, hogy kövessük őt. Személyes döntést vár tőlünk, ám ez a legtöbb katolikus keresztény életéből kimarad. Azt eldöntöttük, hogy szeretnénk megtartani az egyház parancsait, de azt nem, hogy rábízzuk életünket Krisztusra. Ezért önmagunk irányítjuk az életünket, neki pedig leosztjuk a szerepeket – summázott Laci atya. 

A püspök szerint a megtérés azt jelenti, máshonnan szemlélem a dolgokat. Amikor valaki szerelmes lesz, akkor megváltozik a nézőpontja, másként viszonyul időhöz, feladatokhoz, régebbi kapcsolataihoz, anyagi javakhoz, ambíciókhoz, mivel mindent meghatároz az, akibe szerelmes. Ehhez hasonló az, amikor valaki dönt Krisztus mellett, s folyton munkál benne a kérdés: mit szólna ehhez Krisztus? Mi a gondolata, a véleménye erről vagy arról? Őhozzá viszonyítunk mindent és mindenkit. A megtérés megadja azt az ajándékot, hogy más szögből lássuk az életünket. Ha valaki felmegy egy magaslesre vagy egy kilátóba, akkor kitárul előtte a horizont. Amikor döntünk Krisztus mellett, akkor másként látjuk a bűneinket, a hegyeket, a halmokat és a völgyeket. 

– Keresztelő János azt kéri, a hegyeket hordjuk el, hiszen kapcsolatainkban gátat jelent a harag, a gyűlölet, az ítélkezés – emelte ki Laci atya. – Ha döntöttem Krisztus mellett, akkor a megbocsájtás, a kiengesztelődés és az ellenségszeretet útjára lépek, elhordom a halmokat, a hegyeket, amelyek akadályoznak a szeretetben. János azt is kéri, a völgyeket töltsük fel. Nagy szárazság idején szétrepedezik a föld, amikor szeretethiány van, akkor a kapcsolataink szétnyílnak. 

A püspök szerint ebben az évben még inkább törekednünk kell arra, hogy feltöltsük ezeket az árkokat, völgyeket szeretettel. Ha döntöttünk Jézus mellett, akkor semmit sem saját erőnkből teszünk, hanem Vele együtt. Nincs tehát más teendő, mint hagyni, hogy átáramoljon rajtunk a szeretet, és így minden átjárhatóvá válik. Az ember önként csak a szeretetnek adja meg magát. Ha felismerjük, hogy Isten a legnagyobb szeretet, akkor már nem védekezünk a szeretete ellen, önként megadjuk magunkat neki. 

Világ világossága

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke örömteli új esztendőt kívánva azt mondta: a múlt év novemberének végén, az év legsötétebb napjaiban pislákoló fényű adventi gyertyákat gyújtunk, mégpedig hétről hétre, mindig eggyel többet, egészen karácsonyig. Az adventi gyertyák jelzőfények. Figyelmünket a lényeg felé, Isten legnagyobb ajándéka, Jézus Krisztus felé fordították, aki a világ világossága. A mi apró fényecskéink, gyertyáink, mécseseink, de még a legnagyobb reflektoraink sem tudják legyőzni a sötétség igazi erejét, a bűn, a nyomorúságok és a halál hatalmát. Jézus azonban igen. Az egyház által hirdetett örömhír éppen az, hogy Vele, a győztessel kapcsolatba kerülhetünk. Ha az új esztendőben Vele járunk, Rá figyelünk, Benne bízunk és Őt követjük, akkor a gyengeségünkben is kapunk erőt, és a legreménytelenebb helyzetekben sem leszünk reménység nélküliek. 

Istenre figyelve gyengeségünkben is kapunk erőt

Fotóillusztráció: Muzslay Péter