Életfogytiglant kért az ügyész az izraeli férfi ellen

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyészség arra az izraeli palesztin férfira, akit azzal vádolnak, hogy egy kaposvári albérletben megfojtotta magyar szerelmét és annak édesanyját, majd rájuk gyújtotta a lakást a Csokonai Vitéz Mihály utcában 2018-ban. Az ügyben a vádlott távollétében szerdán ítéletet hoz a Kaposvári Törvényszék.

Kovács Gábor

Forrás: Lang Róbert

Forras: Lang Róbert

A tárgyalás közben érkezett meg az Igazságügyi Minisztérium jelentése, miszerint az izraeli bíróság még két magyar katasztrófavédelmi szakértői véleményt kér ahhoz, hogy döntsenek a 33 éves férfi kiadatási ügyében. Már elrendelték ugyan a kiadatást, de a vádlott fellebbezett, így a másodfokú döntésre várnak. Az ügyész emlékezete szerint ezt a két dokumentumot már megküldték. 

– Széleskörű nyomozás folyt az ügyben, ami kiterjedt a motívumkeresésre és a kapcsolatrendszerek feltérképezésére – mondta vádbeszédében Fekete Róbert ügyész. – A tanúk jelentős része a nagy tapasztalattal bíró tűzoltók, mentősök köréből került ki. Egyöntetű vélemény, hogy 3 tűzfészek 2 elzárt szobában, egymástól függetlenül nem keletkezhetett. A tüzet nyílt láng, feltehetően öngyújtó használatával gyújtották, és a mécseseket utólag helyezte el a tettes. Melyik hosszú hajú, szőke nő tesz gyertyát a feje mellé, és úgy alszik el? 

Az orvosszakértők véleménye szerint az áldozatok szervezetében kevés szénmonoxid volt, de a halálukat fulladás okozta úgy, hogy a légzőnyílásaikat álmukban egy puha tárg­gyal befogták. Az anya körme alatt kimutatták a vádlott DNS-ét, ami baráti kézfogástól nem keletkezhetett, csak védekezés közben. A lakás ajtaja belülről volt kulcsra zárva, a tűzoltók törték be. Ronga László ügyvéd sem vitatta az idegenkezűséget. 

– A másik vádpont, a közveszélyokozás ügyében vannak aggályaim – mondta perbeszédében az ügyvéd. – Az egyik szakértő ugyanis kizárta, hogy a tűz a társasházban átterjedhetett volna egy másik lakásra, a másik szakértő csak csekély esélyt adott erre az oxigénhiányos lakásban. Enyhítő körülményként kérem figyelembe venni a vádlott büntetlen előéletét. 

A levélváltások nem a fájdalmát tanúsítják, inkább viccelődött

Az ügyész tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kért, és arra is kitért, hogy az elkövető gátlástalan magatartást tanúsított. A férfi ugyanis azt hangoztatta, hogy a temetésen itt akar maradni, de már a kórházban elkezdte szervezni, hogy elhagyja az ország területét. A barátaival ekkor váltott e-mailek nem a fájdalmát tükrözik, inkább viccelődött. A volt szerelme profilját törölte a Facebook-ismerősei közül. Az utolsó tárgyalási napon Vadócz Attila bíró ismertette az ügy iratait, és felolvasta a vádlott nagybátyjának a vallomását is. A nagybácsi vitte autóval a belgrádi repülőtérre a menekülőt. A rokonának a vádlott azt mondta, hogy aludt a lakásban, és a füstre ébredt, később sokat hányt. A nagybácsi megemlítette, hogy unokaöccse nem élt rosszul, Németországban pizzériát működtetett és vízimentőként dolgozott, Izraelben pedig bokszbajnok volt. 

 

Tűz vagy gyilkosság a Csokonai közben?

A dosszié további cikkei

Tűz vagy gyilkosság a Csokonai közben?

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában