Négy keréken

2022.01.20. 11:23

Hiába volt egyre drágább, tavaly többet tankoltunk az árbefagyasztás előtt

Annak ellenére, hogy tavaly magas volt a benzin és a gáz­olaj ára, s a kormány egyelőre február 15-ig bevezette a hatósági árat, 2021-ben mégis 3,5 százalékkal több benzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban.

Harsányi Miklós

– Tavaly csaknem 10 százalékkal több gázolajat vásároltunk, mint 2020-ban – mondta Horváth Ferenc, a mernyei H+H Kft. ügyvezető igazgatója. – A négy traktoron kívül két kisteherautót és két terepjárót használunk. Mivel tavaly több volt a munka, így nőtt az üzemanyag-felhasználásunk. Alapvetően 2021-ben is sokba került a gázolaj, s drága mulatság volt a tankolás, de folyamatosan szükségünk van az üzemanyagra. Szerdán is nagyjából száz litert vásárolunk. 

Tavaly 3,5 százalékkal több motorbenzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,4 százalékkal nőtt 2021-ben a megelőző évhez képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint, közölte a távirati iroda. A teljes éves fogyasztás 3,81 milliárd liter volt; 1,43 milliárd liter motorbenzint és 2,37 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe Magyarországon a MÁSZ-tagvállalatok összesített értékesítési adatai alapján. Szalay Szabolcs, az egyik kaposvári benzinkút ügyvezetője azt mondta: tavaly 2020-hoz képest kismértékben nőtt a forgalmuk. 

Gázolajból többet adtak el, mint benzinből, a szerződéses partnereik között számos fuvarozó, vállalkozó van. 

– Menni kell, a világ nem állhat meg – hangsúlyozta Németh József, a kaposvári Németh Travel Kft. ügyvezetője. – A magánszemélyek és a vállalkozások akkor is megveszik az üzemanyagot, ha rövid időn belül jócskán változik az ár. A buszaink 2020-ban közel 49 220 liter gázolajat fogyasztottak, 2021-ben 57 280 litert. Némileg nagyobb volt a forgalmunk tavaly, mint a koronavírus-járvány első évében. Az egyik somogyi vállalkozás munkásait most is rendszeresen szállítjuk, remélem, hogy 2022 jobb lesz, mint az előző év. A húsz buszunk közül 2-3 közlekedik általában, a járvány előtt közel 70 százalékuk vett részt a forgalomban. 

A cégvezető szerint kedvező a februárig tartó üzemanyagár-stop, ám kérdéses, hogy azután miként alakulnak az árak. Kiemelte: sokan sokfélét jósolnak, ám hamarosan eldőlhet, hogy mennyit fizetünk a gázolajért, illetve a benzinért. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában