Fontos a hagyomány megőrzése

2022.01.24. 14:00

Kincset érnek az iparosok

Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címmel ismerte el a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület tevékenységét a Somogy Megyei Közgyűlés a Megyenap alkalmából. A közel százéves épületben, az Ipartestület Székházában működő egyesület tartalmas múlttal rendelkezik. Az elődöket is figyelembe véve 137 éve működnek már.

Andricz Gabriella

A társaság elsődleges célja a történelmi és az iparos múlt, azaz a régi tudás megőrzése és átörökítése a következő nemzedékek számára. Ennek érdekében a környezetükben fellelhető történelmi forrásanyagokat kutatják és feltárják, majd a tőlük telhető legmagasabb színvonalon mutatják be a nagyközönségnek könyvek, kiállítások, előadások formájában. 

Kulturális eseményeket, koncerteket, megemlékezéseket is szerveznek, és magukra vállalták a környék gyalogosturista-útjainak fenntartását is, mintegy hozzájárulva a város turizmusának fejlődéséhez. 

– Hat éve vagyok a társaság elnöke Szita Róbert lemondását követően, de az egyesülethez 2006-ban kerültem Gál József egykori múzeumigazgató, helytörténész révén, aki annak idején elindította a kultúrműhelyprogramot – elevenítette fel Szaka Zsolt

Megtudtuk, ezidáig tizenhét kiadvánnyal büszkélkedhet a társaság, amelyek közt megtalálhatók a Marczali Önkéntes Mentőegyesület évkönyvei, híres marcali iparos családok történeteiről szóló írások, háborús katonai visszaemlékezések, de anekdotákkal tarkított búfelejtő kiadvány is, legtöbbjük Kiss Kálmán történész főszerkesztő és egy jól összeszokott szerkesztői csapat munkája nyomán. – Készülőben van a legújabb kiadványunk is, ami a Marcali járás turisztikai értékeit mutatja be. Közösségünk ugyanis nagy hangsúlyt fektet a környék rejtett értékeinek megismerésére, ennek keretében az elmúlt években felújítottuk a Zuhogó néven ismert kirándulóhelyet is, padokat asztalokat helyeztünk a patakpartra – mondta el a vezető. Hozzátette: a munkában fő szervezőként vett rész Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, akire a nagyobb rendezvényeink megszervezésében és lebonyolításában is mindig számíthat az egyesület. 

 

Helyet biztosítanak a marcali előadóknak és művészeknek

A város egyik legszebben parkosított udvarában található székház rendbetétele, a felújítási munkálatok is a társaság összefogásából valósultak meg. Az utóbbi két évben jelentős pályázati összeget sikerült elnyerniük, így megvalósulhatott a székház tetőfelújítása, de a fűtés-korszerűsítés, nyílászárók cseréje még hátravan. Kialakítottak egy tárlatot is Raktár a múltból címmel, ahol a Szita Róbert tiszteletbeli elnök és családja jóvoltából összegyűjtött szakmabemutató anyagot állították ki. A tárlaton egyebek mellett megtekinthető lesz egy kovácsműhely, egy asztalos- és egy kádárműhely is. Nagyobb beltéri rendezvényeiket Móring József Attila országgyűlési képviselő segítő fővédnöksége mellett a sportcsarnokban tartják, amelyeken a helyi fellépőknek is szereplési lehetőséget biztosítanak. 

 

Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában