Meg kell erősíteni a családokat, a fanyalgás nem vezet sehová

Kaposvárról másfél éve költöztek feleségével Marcaliba, hogy közelebb kerüljenek fiuk családjához. Megszokta már a kisvárosi létet, különben meg a világhálón „lóg”, annak minden áldását élvezve. Azt vallja, az internet kitágítja a világot; kutatóként sokkal könnyebb a dolga, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Jóllehet, célszerű ellenőrizni az adatokat. Amikor arról kérdeztem, mivel foglalkozott legutóbb, azt mondta, családtörténet-kutatással. A közelmúltban fejezte be saját és felesége, Péter Mária famíliájának felderítését. Egy éve ment rá, s örül, hogy a családtörténetben karakteresen kirajzolódtak eddig homályos részek is. 

– A gyökerekbe kell kapaszkodni – tanácsolta. – Életem folyamán mindig az vezérelt, hogy megismerjem a földet, ahol élek, hiszen csak azt szerethetjük, amit ismerünk. Vállaltam lokálpatriotizmusomat, s a gyerekeimet, főiskolai hallgatóimat is arra ösztönöztem, hogy a kíváncsiság sohase apadjon el belőlük. A mai szülőknek, fiataloknak pedig azt tanácsolom: tessenek leülni beszélgetni! Például arról, hogy mi volt a dédszülők neve, hol éltek, mivel keresték kenyerüket, és akkor feltárul egy bámulatosan gazdag múlt, persze ehhez az szükséges, hogy magunk is akarjuk megismerni múltunkat, kötődéseinket. 

Király Lajos elmondta: viszonylag könnyen ment a háta mögött hagyott esztendőben a kutatás és az írás is. Nagy segítségére voltak a mormon egyház által digitalizált egyházi anyakönyvek. Általuk 1750-ig vissza lehetett nyúlni az időben, s 1896-tól pedig már beindult az állami anyakönyvezés. 

– Kezdetben kevés adatot szerepeltettek a papok és a lelkészek az anyakönyvben, de mindenképpen jó volt szembesülni őseim nevével, születési és elhalálozási idejükkel, foglalkozásukkal – jegyezte meg. – Többségünk nem büszkélkedhet híres, nemesi ősökkel. Nekem sem voltak neves elődeim, viszont küzdelmes élet várt rájuk, s meg tudtak maradni mindenkor embernek. A XIX. századi kutatásaim még inkább felnyitották a szememet, hiszen tízévenként valamilyen járvány – kolera, pestis – söpört végig a vidéken, és őrületes volt a gyerekhalandóság is. Egy kettős anyakönyvi lapot vizsgálva megállapítható, 100 temetés közül 80-90 gyermekre vonatkozott, de gyakori volt, hogy a férjek 3 házasságot is kötöttek. Nem azért, mert „szétment” a pár, hanem azért, mert az asszony szülésben vagy gyermekágyi lázban elhunyt. 

Élvezettel mesélt arról, hogy anyai ágon a Vertensohn család Mária Terézia idején Észak-Németországból, tipikus telepeshajón érkezett az országba, s Tolna megye Szakadát nevű falujából költözött Somogyba, Büssü községbe. Ő a szomszédos településen, Göllében látta meg a napvilágot, de néhány hónapos korától már Büssüben éltek a szülei, így Büssüt tekinti szülőhelyének, ahol korábban 6-8 család alkotott kolóniát, mára viszont egyetlen személy viseli csak az anyai nevet, ám sajnos nincs utódja. 

Emlékezésünk alatt szó esett az ELTE magyar-történelem szakjáról is, ahol végzett, valamint a táncsicsos évekről, és a pécsi főiskolán való tanársegédi munkáról is, ahol beleszeretett tanítványába, s később oltár elé vezette. Magyar-ének szakos feleségével 53 éve fogadtak egymásnak örök hűséget, 2011-ben pedig szerzőpárosként vonultak be a helytörténeti „kánonba”, amikor „Kaposvári városházra rásütött a fényes nap…” címmel 200 somogyi katonadalt rostáltak kötetté – könyvükben többek között az úgynevezett somogyi „rosseb bakáknak” is emléket állítva. 

Király Lajos egy időben a megyei könyvtárban tudományos munkatársként dolgozott, ekkor állította össze, majd 1974-ben az Akadémiai Kiadónál megjelentette Somogy megye földrajzi nevei című kötetét, de legalább ennyire fontos eredmény e gazdag életműben, hogy a nyelvjárási és a névtani ismereteket Király Lajos metodikája és megfogalmazása szerint oktatják a hazai tanítóképzőkben. 

Felderítőportyáinak, kutatásainak summázata megmarad a jövőnek. De mivel menthető át a gyorsan múlttá váló jelen a holnapnak? E tekintetben optimista, mert szerencsére lát követendő példákat. Ilyenek a megyei és a helyi értéktárak, valamint az összefogó, egy célért mozduló közösségek. Olyanok, akik tájházat rendeznek be, éltetik eleik népszokásait, dalait, s nemcsak őrzik, hanem használják is a népi ételek receptjeit, mi több forrásokat közölnek, elemeznek. Részesei a honismereti munkának, amelyre valóban épülhet jövő. 

De ezt már 1970-ben is így érezte, amikor társaival megalapította a Somogyi Honismereti Híradó című folyóiratot, amely ma Somogyi Honismeret címmel ismert, és sokak szerint a legfontosabb somogyi helyismereti periodika. Kár, hogy pénzszűke miatt akadozik a megjelentetése. 

Létrehozott egy Facebook-csoportot is, amelynek tagjai már nem csak azt várják, hogy rangidős társuk adja közre legújabb kutatásait, az 1440 tag közül sokan osztanak meg reveláció erejével ható felfedezéseket – például Gigéből, Buzsákról vagy Somogyszobról is. 

A állandó értékek és a fő művek

Király Lajos a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában 2005-ben megjelent könyvét, a Somogy-zalai nyelvatlaszt tartja élete fő művének, amelyben 99 somogyi és zalai község nyelvjárását ismerhetjük meg, de az ötunokás nagyapa természetesen fiát, a Kaposvári Törvényszék elnökhelyetteseként dolgozó Pétert, valamint fejlesztőpedagógus leányát, Gabriellát is élete fő művének tekinti. 

Király Lajos hiszi: a helyi értékek iránti fogékonyság valódi fogódzót jelent néphez, nemzethez, jövőhöz, megmaradáshoz. Amikor arról faggattam, mi jelenti a megtartóerőt, nyomban visszakérdezett: – Mi más jelenthetné, mint Isten, haza, család? Ez nem politikai szlogen, hanem életünk három igazodási pontja. Erősítsük meg a családokat, mert általuk az ország is erősödik, védjük meg kereszténységünket, és próbáljuk meg minél nagyobb szeletét megismerni hazánk tájainak, történelmének, kultúrájának! Aki itt él, ne azt nézze, milyen nehézségek adódnak, hanem fedezze fel, mi az, ami szerethető, de azért tegyen lehetőleg minél többet! A fanyalgás, az elégedetlenség sehová se vezet. 

Fotó: Kiss K.