Gyógyító energia

2022.01.01. 10:40

Nem minden csoda tart csupán csak három napig

Az emberiségnek a mesék és a csodák világa mindig reményt adott a nehéz helyzetekben. Napjainkban is gyakran várjuk a csodát, ám az gyakran nem lottónyeremény formájában érkezik.

Turbéki Bernadett

Csoda. A szó alatt sokan sokféle dolgot értünk. Kinek a lottó főnyereménye, kinek pedig egy súlyos betegségből való felgyógyulás jelenti a csodát. A csodavárók gyakran meg is látogatnak olyan helyeket, amelyek híresek arról, hogy ott jártuk után teljesül a kívánságuk. A Somogy megyei Gyugy is egy ilyen hely. Legendák szólnak arról, hogyan gyógyultak meg néhányan, akik ellátogattak a településre. 

– Én is felejtettem már a templom előtti padon a szemüvegemet, és utána jó pár óráig észre sem vettem, hogy szükségem volna rá – mesélte a település polgármestere, a hamarosan kilencvenéves Jelenka György. Önmagában már az is csodaszámba menne, hogy egy településnek ilyen korú polgármestere van. Az már csak hab a tortán, hogy Gyuri bácsi tesz-vesz, még a falu kisbuszát is maga vezeti. Nem is néz ki hetvennél többnek. Élénken szavalta el látogatásunkat megköszönve egyik saját költeményét, amely egy óriási táblán kapott helyet a templom előtt. 

– 2019-ben ezerháromszázan voltunk a szokásos pünkösdi búcsún, amit azóta a járványhelyzet miatt nem tudtunk megrendezni, de nem tettünk le róla, hogy jövőre újra találkozzunk a gyugyi csodában reménykedőkkel – lelkesedett a polgármester. 

Szakértők szerint Gyugy azért különleges, mert gyógyító energiavonalak metszik egymást az Árpád-kori templom alatt. Ez önmagában azonban nem számít különlegesnek. –Régen az emberek sokkal szorosabb kapcsolatban éltek a természettel – mondta Garbóczi Tünde radiesztéta. – Az egész bolygót behálózó energiavonalakat sokkal kifinomultabban megérezték, mint napjainkban. A II. világháborúig az összes templomot ezekre az energiavonalakra építették, mert úgy hitték, Isten ezeken a helyeken csatlakozik a Földhöz. 

– Akkor is ott vannak, ha nem veszünk róluk tudomást, vagy nem érezzük, akkor is hatnak ránk – hívta fel a figyelmet a radiesztéta, aki szerint nemcsak csodás gyógyulást, hanem váratlan megbetegedést is okozhatnak a vonalak. 

– Akkor ártanak, ha napi négy-öt órát él valaki benne évekig – mondta. – Mondjuk ott áll a dolgozóasztal vagy éppen az ágy. Aki például egy vízér fölött alszik, akár emeleten is, biztosan felkel éjjel és kimegy mosdóba. A vízér, ahogy a földsugárzás is, káros hatású. A mágneses sugárzás az, ami gyógyít, mégpedig úgy, hogy „megkeveri” a polaritásunkat. A beteg szervezetnek ugyanis felborul az egyensúlya, amit az energiavonalak helyre raknak – mondta Garbóczi Tünde. 

Az energiaszint mérés nélkül is emelkedik Gyugyon

Ha az energiavonalak hatásából nem is érzünk semmit Gyugyon, a település létesítményei mégis gondoskodnak a jókedvről, amely a szakértők szerint energianövelő hatással van a szervezetünkre. A településen ugyanis meghökkentő stációk vezetnek a templomhoz. Nem Jézus keresztúton szerzett kínszenvedéseit kell végignéznünk, hanem a legnagyobb magyarok neveit és idézeteket olvashatunk domb­mászás közben. A település temetője is tartogat meglepetéseket. Egyedi sírkövek árulkodnak arról, ki nyugszik a sírkertben, valamint az urnafal is a szokottól eltérően ősmagyar motívumkinccsel díszített. A temető ékessége a zenélő kilátó, amely akkor szólal meg, ha érzékeli, hogy ott vagyunk.

Címkék#energia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában