Pályaválasztás

2022.01.19. 19:15

Nincs élet szoftver nélkül, de programozó kell hozzá

Több mint tucatnyi fiatal látogatott el kedden este az egyik kaposvári szoftverfejlesztő vállalathoz, ahol beleláthattak kicsit a programozók életébe. A diákok közül többen informatikai vonalon tanulnának tovább, s nagy szükség is van mérnökökre.

Góz Lilla

Egymás után érkeztek a középiskolások a Precognox szoftverfejlesztő bázisára a Jövő Házába. Volt, aki megszeppenve, más pedig már a belépés után kérdéseivel ostromolta a programozó mérnököket. Egy azonban közös volt bennük, mindannyian informatikai pályát választanának. 

Ludvig Patrik végzős táncsicsos diák már túl van az emelt szintű érettségin. – Nem először járok a kaposvári kft.-nél, nagyon tetszik a hozzáállás és az itt folyó professzionális munka, a korábbi találkozón tanultaknak az érettséginél is hasznát vehettem – mondta el a diák. Raskoványi Miklós, a Táncsics Mihály Gimnázium tanára nagyon hasznosnak tartja az interaktív találkozókat. – Kaposváron ez az egyetlen cég, amely programozással foglalkozik és az informatikai specializációs tanulóknak nagy élmény, hogy belepillanthatnak ebbe a munkába, hogyan dolgozik valaki egyénileg vagy akár csapatban – mondta el a pedagógus. Egyre több lány érdeklődik az informatika világa iránt. Fajtainé Budvig Alexandra programtervező informatikusnak tanul, minden nyáron a cégnél tölti a gyakorlatot, később itt is szeretne majd dolgozni. 

– Ez egy Commodore 64 típusú gép, ilyen volt az első számítógépem, a mostani telefonom tárhelye kétmilliószor nagyobb, mint ennek a gépnek volt – kezdte előadását Jóföldi Endre, a Precognox Informatikai Kft. ügyvezetője. – Nagyon fontos az innováció, aki ebből kimarad, az lemarad, nincs olyan terület, amely nem kapcsolódik szoftverekhez. Megjegyezte: az iskolákban szinte minden tantárgyban kellene informatikai eszközöket alkalmazni, szerinte az általános műveltség részévé kellene válnia például egy szövegszerkesztő használatának. Egyre többen választják az informatikus pályát, de még mindig szükség lenne több szakemberre. – Jelenleg 6700-an mennek az informatika irányába tanulni, és több mint 20 ezer nyitott pozíció van ezen a területen. 

 

Fotók: Muzslay P.

 

Címkék#Precognox

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában