Ösztöndíj

2022.01.12. 09:00

Sikerük példaképpé tette az egyetem sportoló hallgatóit

Harminc sikeres fiatal sportoló nyerte el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) új ösztöndíját, mellyel az élsportban és a tanulmányokban is kiemelkedő tehetségeket támogat az intézmény összesen 13,9 millió forinttal.

MW-összeállítás

A MATE élsportolói ösztöndíjasok között több kaposvári élvonalbeli együttesekben szereplő játékos is volt, az elismeréseket Gödöllőn adták át. – A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az oktatás és kutatás megújítása mellett rendkívüli prioritása van a sportélet fellendítésének is – hangsúlyozta Gyuricza Csaba rektor. – Ennek egyik fontos mérföldköve volt a MATE-GEAC megújítása, a négy új sportszakosztály létrehozása, valamint a Gödöllő Városi és Térségi Uszoda átadása, most pedig újabb fontos mérföldkövet jelent azon hallgatóink elismerése, akik tanulmányaik mellett az élsportban is kiemelkednek. Az idén még több fiatalt szeretnénk bevonni az aktív egyetemi sportéletbe, melyhez a MATE első harminc élsportolói ösztöndíjasa igazán motiváló példakép lehet minden sportolni vágyó számára. 

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke az ösztöndíj ünnepélyes átadásán kiemelte, a rendszeres sportnak egészségmegőrző, közösségteremtő és személyiségfejlesztő hatása is van, ezért minden fiatal számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a tanulmányok és a sport terén is a maximumot nyújtsák. A világ élvonalában működő egyetemek egyik legfontosabb ismérve az, hogy nemcsak az akadémiai szférában, hanem a sport területén is kiemelkedő eredményeket érnek el, ezért az alapítvány minden támogatást megad ahhoz, hogy a MATE sportélete is kiteljesedjen. 

Az élsportolói ösztöndíj 1. kategóriájában 100.000 forintos havi ösztöndíjat nyert el a MATE 23 hallgatója és egy PhD-hallgatója, akik olimpiai vagy paralimpiai sportágban a nemzeti bajnokság legmagasabb osztályában szereplő felnőttcsapat tagjai voltak, vagy egyéniben 1–3. helyezést értek el, vagy akár felnőtt, akár korosztályos nemzeti válogatott tagjaként eredményesen képviselték Magyarországot az Európa-bajnokságon, világbajnokságon, olimpián vagy az Universi­ade nemzetközi sporteseményen. 

A MATE ezen legkiválóbb sporttehetségei között van Bányai Zsombor Márk párbajtőröző, Bognár Nándor kézilabdázó, Bögöly Gábor, Hegyi Bianka, Kalmár Ákos és Szedmák Réka röplabdázók, Dénes Eszter sportlövő, Döbröntey Réka evező, Füredi Rebeka tekvandózó, Garda Krisztina vízilabdázó, Kapdepo Botond karatés, Nádházy Evelin, Németh Nóra, Pápai Márton és Tóth Zsombor atléták, Puska Bence, Bogdán Benedek és Hock Gergő János kosárlabdázók, Rohács Réka nyílt vízi úszó, Tóth Ádám vízilabdázó, Asperján Dénes vitorlázó, Házi Tamara és Pintér Katalin softballozók, valamint Jármy Vince díjugrató. 

A nem olimpiai sportágak terén elért nemzetközi sikereket elismerő 2. kategóriában 80 ezer forintos havi ösztöndíjat kapott Makrai Mercédesz, aki 2021-ben a wes­tern lovaglás appaloosa osztályának Hunter In Hand és Showmanship versenyszámában is Európa-bajnoki címet szerzett. A 3. kategória 60 ezer forintos havi ösztöndíjával azt az öt MATE-hallgatót jutalmazták, akik az olimpiai vagy paralimpiai sportágak nemzeti bajnokságában, a korosztálynak megfelelő kategóriában nyújtottak rendkívüli teljesítményt. Köztük van Balogh Vivien nyílt vízi úszó, Paufler Beáta ezüstérmes kajakozó, Somogyi Miklós ezüst­érmes triatlonos, Nagy Dániel junior országos bajnok és felnőtt országos ezüstérmes súlyemelő, valamint Navratil Botond Péter, aki 200 méteres mellúszásban szerzett bronz­érmet a 2020-as Úszó Ifjúsági Magyar Bajnokságon. 

 

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában