Levették a betegség keresztjéről

2022.01.21. 13:00

Szentmisét tartottak a tüzes szavú kapitányért

Marik Tamás lelki üdvéért szólt a Szent Imre-templom harangja

Lőrincz Sándor

A hálaadó gyászmisét Varga László megyés püspök mutatta be a ferences paptanárért, a magyar karizmatikus mozgalom ikonikus alakjáért, a Nagyboldogasszony katolikus gimnázium néhai igazgatójáért, akit 82 évesen, december közepén „levettek a betegség keresztjéről” – ahogy a főpásztor fogalmazott barátja ravatalánál. 

A személyes hangú visszaemlékezésből kitűnt: lényéből áradó derűjét, az örömöt szórta környezetében, s olyan alakja volt a megújulásnak, akit nem lehetett sztaniolpapírba csomagolni és tömegcikké tenni, aki kilógott a sorból az egyházon belül és kívül is. 

Tamás atya – hazatérve a kenguruk földjéről – Ozsváth Ferenc gimnáziumigazgató utódja lett, s abban bízott: amíg vannak katolikus szülők, az intézménynek mindig lesznek tanulói. Akkoriban a vasárnap esti diákmiséken zsúfolásig megtelt a Szent Imre-templom, 7 éven át Tamás atya humorral fűszerezett, tüzes tanításai lelkesítették a fiatalokat. Kapitány volt – nemcsak a Balatonon vitorlázva, hanem a Szentlélek örömcsapatában is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában