A szerelem függönyként takarja el néha a valóságot

Családon belüli erőszak. Annának elég volt csak ennyit mondanunk, máris újra lepereg gondolataiban az a film, ami hosszú időre rögzült élettársának köszönhetően. A kétgyermekes édesanya pocakjában a harmadik babával menekült el otthonról. 

Otthon. Anna számára ez a szó nem a biztonságot jelentette. – Sokan már az elején figyelmeztettek, hogy milyen is ő valójában. Az én szememben más ember volt, mint amilyennek a többiek látták, pedig a probléma a korábbi kapcsolatai alatt is előjött. Aztán amikor megromlott a köztünk lévő viszony is, négy-öt alkalommal várandósan is megvert. Nem volt oka rá, de ha a huszadik szomszéd felbosszantotta, akkor mindenkire mérges volt, amit rajtam töltött ki – emlékezett vissza Anna. 

– Én azért vagyok itt, mert a párom féltékeny volt – mondta Judit sírással küszködve. A nőt még dolgozni is alig engedte el a férje, pedig tisztességes helyen végzett szellemi munkát, amit szeretett. 

– Megbecsültek a munkahelyemen. Egy munkatársam látta rajtam a külsérelmi nyomokat, és csak annyit mondott: „Te bajban vagy...” Rend­őrökkel jött értem, ők segítettek összepakolni. A gyermekem apját lefoglalták a konyhában, hogy nyugodtan elvihessem a holmimat – mesélte az asszony. – A büntetések, amit tőle kaptam, lelkileg megviseltek. Térdelnem kellett a földön, négykézláb ugatni. Ha pedig – miközben engem ütött – a gyermekem sírt, őt azzal fenyegette, hogy „ha nem hagyod abba a sírást, tovább ütöm anyádat”. Úgy jöttem az anyaotthonba, hogy az egész testemen hatalmas fekete foltok voltak. Ezek elmúltak, de a lelkemen ütött sebek elviselhetetlenek. 

– A kislányom nem beszél, nem kérdez a történtekről, pedig sokat látott – mesélte könnyezve Judit, akitől párja otthon még a telefonját is elvette, hogy a külvilággal ne tudjon kapcsolatba lépni. 

Juditnak van hova mennie, szülei egy másik megyében élnek, ám fél, mert amíg nincs végzés a kezében, addig nem teszi ki a lábát az anyaotthonból. Anna és Judit esete csupán egy az elmúlt időszak agressziójából, amit családapák elkövettek családtagjaik ellen. 
– Mindig voltak extrém helyzetek, ám mára végre a média tűréshatárát is átütötte néhány nagy érdeklődést kiváltó, csonkítással együtt járó eset – mondta Bíró Dániel, az anyaotthon vezetője, aki állítja: a drasztikusnak mutatkozó eseteket meg lehetne előzni. 
 

Emberek sorsa múlik azon, hogy meghalljuk-e őket 

A családi erőszak extrém esetei kivédhetők lennének a szakember szerint. – Fel kell tennünk azt a provokatív kérdést, hogy elég preventívek vagyunk-e. Úgy érzem, az esetek többségében nem fogják meg időben az ügyeket – mondta Bíró Dániel, aki szerint az ügyészség, a bíróság és a rendőrség szakembereit is érdemes lenne érzékenyíteni a témával kapcsolatosan, hogy megfelelő eljárás és ítélet szülessen ezekben az esetekben. – Az országban mindenki felkapta a fejét a szemkinyomásos eset kapcsán, ám számtalan kérdés merül fel, hogy miért nem tett senki semmit, amikor biztosan voltak már előjelei a tragédiának? – világított rá a problémára az anyaotthon vezetője, aki szerint Somogyban a rend­őrök kiemelkedően teszik a dolgukat a kapcsolati erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatosan, nálunk időben lépnek, nem várják meg, míg vér folyik. Negatív példát is felhozott az ország egyéb területeiről, ahol egy büntetőjogi tárgyalás úgy érhet véget, hogy a bíróság arra hivatkozik: „a kislány nem mondta, hogy kellemetlen volt neki, amit az apja művelt vele...” Bíró Dániel szerint emberek, gyermekek sorsa múlik azon, hogy reagálunk-e a segélykiáltásukra, vagy éppen észrevesszük-e, hogy némán kérik a segítségünket. 
 

Rettenetesen nehéz segítséget kérni, de családon belül sem megengedett az erőszak
Fotó: Lang R.

Ha nem hagyod abba a sírást, tovább ütöm anyádat