Évértékelő

2022.02.25. 19:27

A vírushelyzet sem állíthatta meg Kaposvár fejlődését

Szita Károly szerint egy magára valamit adó városnak nemcsak a polgári hagyományokra és az ünnepekre van szüksége, hanem közös számadásra is. Mivel tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a közös évértékelést, a polgármester kiemelte a vírus elleni védekezés meghatározó erejét, amely segített a gazdaságot újra beindítani.

Turbéki Bernadett

Fotó: TIBOR KOVACS

– Az elmúlt harminc év legalacsonyabb munkanélküliségének idejét éljük, az elmúlt évtizedek sikere a Kaposváriaké – mondta a polgármester, aki sikernek nevezte, hogy a városban már nem használatos a „segély” szó, mert aki segítséget kért, annak eddig is munkát, és a munkáért munkabért adtak. A tíz évvel ezelőtti 1323 közmunkásból napjainkban már csak 150 maradt, a többiek magasabb bérért elhelyezkedtek. Az elmúlt évben a 680 millió forintot hagyott a kis- és közepes vállalkozóknál a város, mert a rendkívüli helyzetre tekintettel csupán az iparűzési adó felét kellett befizetniük. Szita Károly az évértékelő vendégeként köszöntötte helyi gazdaság egyik főszereplőjét, Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezetőjét.

Fotók: Kovács Tibor

– Itthon érzem magam a családommal, és ezért hálás vagyok Kaposvárnak. A járvány utáni támogatásnak köszönhetően új eszközöket tudtunk vásárolni, 150 új munkahelyet létesítettünk, és 58 milliárd forintos árbevételt könyvelhettünk el. Van egy nagy tervünk: a most kezdődő bővítés Európai sikersztorinak szánjuk, ami a város fejlődését is szolgálja – mondta a cégvezető.

A város újraiparosítási programjában szereplő gépipari ágazat fejlődéséhez az új négysávos út hozzájárul, amelynek folytatásaként tervezik a Kaposvárt Péccsel összekötö kétszer két sávos út. A délután folyamán kiemelt szerepet kapott a kormány családtámogatási programja, amelynek pozitívumait újabb vendég, Darabos Anita háromgyermekes édesanya sorolta fel.

– Amikor az én tizenéves gyermekeim születtek, nem volt családtámogatás. Ma már egyebek mellett ingyenes védőoltások, óvodai étkezés, jogosítvány, nyelvvizsga segíti a családokat, és akár tízmillió forintnak is örülhetnek – mondta az édesanya. Szita Károly kiemelte: tavaly 454 gyermek született Kaposváron, és 132 kismamával több szült a megújult szülészeten. Ám ez a születési szám még mindig kevés ahhoz, hogy megálljon a népesség csökkenése. Emiatt szeretnék munkahelyekhez, biztos keresethez és önálló otthonhoz juttatni a fiatalokat, és új bölcsődét is építenek, valamint törekednek arra, hogy minél hatékonyabb legyen az energiafelhasználás a városban.

 

2030-ra kiemelkedően egészséges lehet a lakosság

 

A gyerekek mozgásfejlődéséhez hozzájáruló játszóterek, és a komoly sportlétesítmények mellett futó és sétakörök, valamint kondícionáló eszközök szolgálják a mozogni vágyó lakosság igényeit.

– Sajnos pont ezzel van a baj, hogy hiába adott minden lehetőség, nekünk magunknak kell kicsalni a lakosságot a mozgásszegény életmódjukból. Új rituálékat, szokásokat kellene bevezetniük, mert e nélkül a daganatos, a szív- és érrendszeri, valamint a mozgásszervi problémák esélye nő – mondta Felde Rebeka, Zona, TRX és intervallumos aerobic edző, Szita Károly újabb vendége, aki a szabadtéri mozgáslehetőségekre hívta fel a jelenlévők figyelmét. A város programjában kitűzött célként szerepel, hogy 2030-ig minden szempontból a legegészségesebb város címet elnyerje, ám ahhoz először saját egészségünkért kell először tenni – hangzott el az évértékelésen, ahol a polgármester felhívta a figyelmet az új közkerékpárokra, amelyből 170 darabot rendelnek, ha a tesztüzemben lévő kerékpár beválik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában