Spórolás

2022.02.24. 19:30

Az árstop miatt csak pár üzletben rakjuk púposra étellel a bevásárlókocsit

Lendületet vett a kiskereskedelmi forgalom februárban az emelkedő jövedelmek, az egyszeri juttatások és a hatósági ár miatt. Somogyban eddig még nem volt kiugró a növekedés, de azért érzékelhető.

Kovács Gábor

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárának becslése szerint az idei februári forgalom a 8-10 százalékos növekedést is elérheti az előző év azonos időszakához képest, miközben éves szinten a kiskereskedelem 5-6 százalékos növekedésével számolnak 2022-ben. 

Somogyban is sűrűbben nyílt a boltajtó februárban, főként a kistelepüléseken. – Egyes településekre elmondható, hogy volt forgalomnövekedés, ez főként azokban a napokban volt érezhető, amikor a juttatások megérkeztek – felelte érdeklődésünkre Hatta József, a Kapos COOP Zrt. kereskedelmi igazgatója. – A növekedés tartósnak és kiugrónak még nem nevezhető, de határozottan érzékelhető. A kereslet egyértelműen a csökkentett, hatósági áras termékek felé mozdult el, tette hozzá. Ez náluk legalább 40 terméket jelent, ugyanis ezekből az árucikkekből többfajtát kínálnak, így étolajból öt-hatféle, lisztből négy-ötfajta terméket. Jó előre készültek a hatósági árra, ezért extra árubeszerzéseket végeztek, mert tartottak attól hogy a szállító még árat emel, ám attól rájuk a fogyasztói ártartás kötelező. Így elegendő árujuk van raktáron. 

A forgalomnövekedés a megyeszékhelytől távolabb eső településeken volt leginkább kimutatható. A vásárlók megjelentek Kadarkúton, Kaposmérőben, Somogyjádon és Mernyén is. Ehhez hozzájárult a Szép-kártyás vásárlás lehetősége is. 

A kisboltok tulajdonosai közül nem mindenki kényszerül arra, hogy a multiknál vásárolja be a hatósági árú termékeket. Baracskai Eszter, a kaposvári Kovács ABC tulajdonosa elmondta: sikerült megegyezni a beszállítókkal, akik így nem emeltek a nagykeráron. Tőlük azóta nem viszik literszámra a tejet vagy kilószámra a csirkemellet, így nincs rajta vesztesége. 

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszer­árstop betartását a fogyasztóvédelem országosan. A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. 

 

 

Címkék#ár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában