Hit

2022.02.18. 13:23

Ezrek imádsága a tízparancsolat szerint élő magyar politikusokért

Gál Péter, zamárdi művelődésszervező múlt év augusztusában azzal rukkolt elő, jó lenne, ha a lehető legtöbb magyarországi településen akadnának olyanok, akik csatlakoznának ismert személyekkel közösen indított felhívásához. Nevezetesen ahhoz, hogy naponta imádkoznak azért, hogy az idei országgyűlési választások eredményeként minél több olyan személy kerüljön a parlamentbe, akinek a tízparancsolat erkölcsi norma.

Lőrincz Sándor

– Ön a helyi plébánia képviselő-testületének is tagja, így aktív hitgyakorlóként még inkább érzi a tétjét a tavaszi választásnak. Mi vezérelte, amikor megfogalmazta tavaly, Szent István-napjához kötődően az ez év áprilisáig szóló felhívását? 

– Mint minden, hazájáért felelősséget érző embert, nyilván engem is foglalkoztat nemzetem sorsa és emiatt a választás. Elgondolkodtam, mit lehetne tenni vallásosként az egyszerű emberek közt élve? Így adódott a természetes, mindenki számára elérhető lehetőség: ima a hívő emberek összefogásával. Erre buzdít az imamozgalom elnevezése is: „Hazádnak rendületlenül imával légy híve most, magyar!” Utal arra is, hogy sorsdöntő választás lesz április 3-án; két világ csap össze. A felhívás megszövegezése előtt kikértem mértékadó személyiségek véleményét, majd olyan kiválóságok adták arcukat, nevüket hozzá, mint Csókay András, Böjte Csaba, Eperjes Károly, Kubik Anna vagy Makláry Ákos

– A keresztények koordinátarendszerének központjában Isten áll. A Szentírás, a Tízparancsolat átlagembert, politikai elitet egyaránt döntésre késztet; Isten azt kéri tőlünk: igened legyen igen, nemed pedig nem. Igen ám, de a bűn meglehetősen nagy csáberő… Nem tart attól, hogy üres marad a parlament? 

– Nem. Mozgalmunk imaszándéka az, hogy minél több olyan képviselő kerüljön az új országgyűlésbe, akinek a tízparancsolat valamennyi törvénye erkölcsi norma és a szerint is igyekszik élni. Ez nem pártfüggő imaszándék, elvileg minden jelölt magáénak érezheti, jóllehet, tudjuk, könnyebb azoknak ezt elfogadnia, akik tudatosan Isten törvényei szerint akarnak élni. És azt is tudjuk: az Isten-haza-család hármasát vallók nagyobb eséllyel tudják ezt az „igyekvést” megvalósítani. Mivel történelmi folyamatban élünk, s mivel a hit kegyelem gyümölcse, akadnak olyanok, akik úgymond saját erőből csak a hét felebaráti törvényt tudják/akarják megélni neveltetésük okán. Ha hitelesen teszik, ez is dicséretes. Azért nem tartok attól, hogy az imamozgalom szándéka megvalósíthatatlan, mert ez a kívánalom célirány! Mindnyájan gyarlók vagyunk, bűnöktől szeplősek, és ez áll nyilvánvalóan a képviselőkre is. Esetükben is érvényes, hogy törekvésük legyen hiteles, legyen annak bizonyítéka, hogy az életük út az Üdvözítő felé. 

– Hányan csatlakoztak a felhíváshoz, s mondják naponta az imát egyedileg vagy a legkülönfélébb vallási közösségek tagjaként? 

– Mintegy hatezren csatlakoztak ez idáig, s feltehetően végzik is imájukat e célért. Nem törekedünk a pontos létszám nyilvántartására, egyrészt fölösleges az adatvédelmi jármot magunkra venni, a Jóisten amúgy is számon tartja a résztvevőket, másrészt egy jelentkezés mögött egyházközség, gyülekezet, imacsoport, rózsafüzér társulat, baráti kör, család, házaspár egyaránt állhat. 

– Hogy fogadták a politikusok a felhívást, akiknek egy része nyilván tisztában van azzal, hogy hatalmukat Istentől kapták? 

– Nem tudom, közülük kihez jutott el a felhívás. Valójában ez nem is fontos. Az imamozgalomnak, bár profán közéleti esemény kapcsán jött létre, az a célja, hogy a Szentlélek segítő kegyelme minél jobban átjárja hazánkat ama vasárnap, és minél több olyan képviselőnk legyen, akik az Isten-haza-család identitásában élnek. Tudom, ezt ma sokan elavult nézetnek gondolják, holott nem az! Ez olyan állandóság kellene, hogy legyen, mint az egészség. Fiatalkorunkban természetesnek vesszük, idősebbként viszont nem érezzük, hogy ósdi volna, hanem azt szeretnénk, ha akkor is állandóan meglenne… 

 

– S miként vélekednek a közvetlen környezetében élők? Elismerik-e a karakteres kiállást a hazáért, hitért, megmaradásért? 

– Családomnak természetes, hogy ez a fajta szellemiség élteti köztünk a szeretetet. Tudják azt is, hogy ehhez az imamozgalomhoz hasonló más szervezések jelzik utam már legénykorom óta. Településemen, úgy vélem, jó értelemben véve „be vagyok skatulyázva”. Sokan tisztelnek, s akinek más a világnézete, az sem támad, illetve elfogad ilyennek, hiszen mind munkámban, mind képviselői tevékenységemben megtapasztalhatják, hogy értük élek, nem hajt egyéni haszonszerzés vágya. Sokszor úgy érzem, mintha itt ragadtam volna a XIX. századból. 

– Nem kapott támadást liberális oldalról, hogy hívőként miért politizál? Merthogy ezt gyakran megkapjuk, pedig Jézus legnagyobb politikusa volt korának… 

– Minden felnőtt embernek joga van a közélet dolgaival foglalkozni – a vallásos embernek is –, és joga van a profán eseményeket az evangélium tanítása szerint értelmezni. Akik azt hirdetik, hogy Isten követése magánügy, vagy „hinni a templomban kell”, azok tanúbizonyságot tesznek proli mentalitásukról. E mögött sokszor Isten iránti vágyakozás húzódik meg irracionális módon, s ez magatartásukban irigységképpen, sértődöttségben vagy kifejezetten gyűlölet formájában jelenik meg. Az imamozgalom Szent István-napi indulását követően is volt néhány rosszindulatú komment, de ez hamar megszűnt, hiszen az ima még egy sokezres imaközösség esetén is intim, nem celeb téma, mert eleve nem kívánkozik címlapokra. Ez azért jó, mert az ima ellenségei nem gondolnak bele, milyen hatalmas erő árad szét a világban az imádság által. 

– Ön miért ad hálát naponta? 

– Hálaadáskor nem a különféle bajoktól, gondoktól senyvedő ember fordul a Teremtőhöz, hanem az elfogadó, a békés szívű. Ilyenkor vagyunk igazán Isten képmásai. A hála a mennyei lét egyfajta előérzete. Mindenki, még a legnehezebb nap után is képes feleleveníteni néhány dolgot, amit a Gondviselőnek megköszönhet: egy kapott mosolyt vagy jó szót, egy finom ételt, egy üdítő természeti látványt. Aki nem próbálta ezt, próbálja meg! Boldogabb lesz tőle az élete! Az én hálaadásaim is ilyen egyszerűek: keresgélem az eltelt nap jóságait. 

 

A cél Kanadától Új-Zélandig ismert 

Az ökumenikus imamozgalomhoz csatlakozók településeinek száma ezren túl van már. Az ima2022.hu honlapon lévő térképen is látható: döntő többségük magyarországi település, de külhoni támogatók is bőven vannak. A diaszpórából jelentkezettek által az egész világ előtt ismert a cél: Kanadától Új-Zélandig, Norvégiától Argentínáig, Franciaországtól Japánig. 

 

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában