Biztonság

2022.02.21. 14:00

Hálót vetettek az adathalászok

Egyre általánosabbá váló jelenség, hogy adathalászok igyekeznek megszerezni a gyanútlan ügyfelek banki adatait. A módszereik mind kifinomultabbá válnak, ennek megfelelően egyetlen negyedév alatt százmilliós nagyságrendű kárt okoztak az országban.

Kovács Gábor

– Meghűlt bennem a vér, miután egy boltban sorba állva felvettem a mobiltelefonom és a vonal túlsó végén egy kedves női hang arról tájékoztatott, hogy a bankomból hív, mert gyanús pénzmozgást vettek észre a számlámon – osztotta meg velünk történetét egyik olvasónk. – Valaki több tízezer forintot akart levenni a bankszámláról, és érdeklődtek, hogy tudok-e erről. 

Olvasónk gyorsan rávágta, hogy semmihez nem adta a hozzájárulását, nyilván tévedésről vagy tudatos károkozásról van szó. Ezután a hölgy arról tájékoztatta, hogy intézkedni fognak az ügyben, és ehhez kapcsolja a bank informatikai osztályát. Ott egy másik nő jelentkezett, aki azzal kezdte, hogy szeretné ellenőrizni a bankkártyája adatait, az azonosításhoz diktálja be. Olvasónk ekkor felvetette, hogy jobb lenne, ha személyesen menne be a bankfiókba. A telefonálók ezt követően rögtön bontották a vonalat, a fiatalemberben pedig tudatosult, hogy ki akarták tőle csalni a bankkártyája adatait. 

– Nem voltak ügyetlenek, tudták a nevemet és eltalálták a bankom nevét – mondta lapunknak. – A háromperces beszélgetésből másfél percig elhittem nekik a történetet. 

Az utóbbi időszakban tömegessé váltak a hasonló jelenségek, a csalók legtöbbször online támadják a banki ügyfeleket. Ugyanazt a kamulevelet különböző hitelintézetek nevében is elküldik. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2021 harmadik negyedévében a határon belül az adathalászattal okozott kár meghaladta a 120 millió forintot, míg a határokon túlnyúló az 500 millió forintot. A rendőrség és online kereskedők közösen figyelmeztettek az adathalászat veszélyeire. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra kérte a felhasználókat, hogy tájékozódjanak, nézzék meg, milyen módon jelentkeznek be az online felületekre, és ha az eltér a megszokottól, forduljanak a szolgáltatóhoz, a kereskedőhöz, és semmiképp se adják ki felelőtlenül a személyes vagy banki adataikat, a bankkártyájuk adatait, PIN-kódját. 

 

Törvénymódosítást kezdeményeztek a kereskedők 

A legnagyobb online hirdetési oldalon januárban több mint 200 olyan esetet azonosítottak, amikor az oldalaikról kiindulva próbálták meg csalók a felhasználók adatait megszerezni. Az esetek elszaporodottsága miatt az online kereskedők összefogást kezdeményeztek annak érdekében, hogy megfelelő jogi szabályozást dolgozzanak ki az adathalász-kísérletekkel szemben. A felhíváshoz több mint húsz meghatározó online kereskedelmi cég csatlakozott. Valamennyien együttműködnek a rendőrséggel, és azt tervezik, hogy az országgyűlés őszi ülésszakára elfogadható javaslatcsomaggal állnak elő. 

 

 

Fotóillusztráció: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában