Jogszabályi változások

2022.02.01. 17:30

Kiskapukat zártak be a vadak és a vadászok előtt

Még decemberben jelent meg az a törvényi változás, amely a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szól. Több ponton finomításokat tartalmaz a törvény, s olyan területek is szabályozottá váltak, amelyek eddig afféle szürke foltként éktelenkedtek.

Koszorus Rita

Fotó: Lang R.

Az Országos Magyar Vadászkamara kérdésünkre ismertette a vadásztársadalmat érintő főbb változásokat. Úgy fogalmaztak, hogy a jogi változások közepes terjedelműek, ám a Somogyban vadászatra jogosultak közül többen is azt mondták: még nem mélyedtek el a változásokban. 

Pedig fontos területeken történtek módosítások, így a hivatásos vadászok munkáját is befolyásolja az átalakított törvény, s rendezi helyzetüket. Egyik ilyen, hogy januártól a kamara vezet nyilvántartást az esküt tett hivatásos vadászokról, s márciustól a vadászjegyeik kiállítását, érvényesítését a szolgálati helyük szerint illetékes vadászkamara területi szervezeténél kell kérelmezni. 

Bagi András Levente, az Országos Magyar Vadászkamara ügyvédje érdeklődésünkre kiemelte azt a változást is, amely alapján a civil szervezet vezető tisztségviselője nem lehet ugyanannál a társaságnál hivatásos vadász. 

A törvény általános jelleggel tiltja a vad megtévesztésére alkalmas elektronikus akusztikai eszköz használatát. A tiltás alól azonban a törvény egyes vadfajok, így az aranysakál, a róka állományának hatékony szabályozása érdekében mostantól mentességet biztosít. A somogyi nimródok szerint ez hasznos változás. – Eddig mi fújtuk a nótájukat – fogalmazott Tibáld Béla, a Gyótai Vadásztársaság elnöke kérdésünkre. Hozzátette: az elszaporodott toportyán rengeteg gondot okoz a vadásztársaságoknak, nagyon nehéz elejteni és óriási károkat okoz a vadállományban. Tibáld Béla szerint ezért minden bizonnyal sokan fognak élni a könnyítés lehetőségével. 

A somogyi vadászok pozitív változásként értékelik, hogy a 18 év alatti gyermek nem vehet részt vadászként vadászaton, ez ugyanis a vadászat rendjének megsértését eredményezi. 

Már az új vadászjegyet válthatták ki a somogyi nimródok is, amely egy plasztikkártya. Az általunk megkérdezettek szerint ez sokkal praktikusabb elődjénél. 

 

30 nap a határidő

Módosult a trófeabírálat rendje, amely következtében a vadászatra jogosultnak az elejtett vad trófeáját az elejtéstől – elhullott trófeás vad esetén a birtokbavételtől – számított harminc napon belül kötelesek trófeabírálatra bemutatni a hatóságnál. Ezzel az a kiskapu zárul be, hogy a kor­arányt nem lehet módosítani egy „elfekvőben” lévő trófeával. 

Újdonság az is, hogy a róka, az aranysakál és a borz koponyáját az elejtéstől számított harminc napon belül trófeabírálat céljából a vadászati hatóságnál bemutathatja a vadász. 

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában