Hit

2022.02.17. 18:00

Még ma is hinti a hit magvait

Öt éve lesz májusban, hogy Némedi Andrásné beköltözött a zselickislaki Zselic Katolikus Idősek Otthonába.

Lőrincz S.

Isten ajándékának tekinti, hogy itt lehet, hiszen olyan közegben élhet, amilyenre vágyódott. A már tizennegyedik esztendeje halott férjének Kaposváron lakó keresztfia ajánlotta neki ezt az igézően szép környezetben lévő, akkor még épülő idősotthont. 
– Áldja meg a Jóisten Balás Béla püspök atyát, aki kitalálta és megvalósította ezt a csodát – mondta Marika, aki nagy tisztelője az emeritus főpásztornak; olyannyira, hogy legújabb, Túl a politikán című kötetének előkészítési munkálataiból is bőven kivette részét. 
A könyv mindenkor hű társa volt az egykori igazgatási ügyintézőnek, aki a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián szerzett teológiai tanulmányait még megfejelte a kétéves hitoktatói tanfolyammal is. Nyugdíjasként visszaköltöztek férje szülőfalujába, Tápió­szőlősre, s itt csaknem másfél évtizedig gyerekek között hinthette a hit magvait. Öröm számára az, hogy a Pilinszky János által is elismert költő-műfordító párja verseinek születésénél és több könyvénél is bábáskodhatott. A közelmúltban pedig a szülőfaluja, Tápiószőlős a férjét állította példaképül az ifjú nemzedék elé. A helyi iskola udvarán emléktáblát avattak a költő bronzba öntött portréjával, és ez alkalomból egy válogatott verseskötettel lepték meg az ünnepség résztvevőit. 
Az imát kiskora óta a legerősebb kapaszkodónak tekinti a nyolcvan feletti asszony; jóllehet, az anyaság örömét nem élhette át, gyermekeit elveszítette, ám – férjével együtt – tizenkilenc kereszt- és bérmagyermeke van. Sokáig birkózott a szomorúsággal, de próbálta megérteni: Isten más utat jelölt ki számára. Özvegysége óta központi programja naponta a szentmisén való részvétel, segítés a nála rosszabb állapotban lévőknek, közbenjáró, engesztelő imádságok végzése a betegekért, a világ békéjéért, és számtalan aktuális baj megszűnéséért. Egy ideje az otthon kápolnájának sekrestyési teendőit is ellátja. 
– A köztünk lakó atyák lelki segítségével, a kedves nővérek szolgálataival igyekszünk egy nagy család tagjaiként élni, segíteni és szeretni egymást. Jó itt lenni! – summázott Marika. Lőrincz S. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában