Palackba zárt Balaton

2022.02.01. 10:44

Négy somogyi borászat palackozhat majd BalatonBort

Góz Lilla

Fotó: Pesthy Márton

Befejeződött az idei év első BalatonBor bírálata. Dobosi Győző, a Balatoni KÖR tagja elmondta: a szakmai zsűri döntése alapján tizenhárom borászat felelt meg a minősítés követelményeinek. 

Somogy megyéből a Hujber Pincészet, a Pócz Pincészet Borbisztró és Vendégház, a kötcsei Veszprémi Pince, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet került be a legjobbak közé. 

A BalatonBor gondolata 2014-ben fogalmazódott meg néhány balatoni borászban, és a következő évben meg is született az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon. Dobosi Győző szerint 2022-ben az a céljuk, hogy még több kisebb és nagyobb pince beálljon a márka mögé, és együtt átlépjék a bűvös százezer palackot az éves BalatonBor-mennyiséggel, hiszen a környékbeli vendéglátósok arra panaszkodnak, hogy hamar elfogynak a borok, mert egyre népszerűbbek. Tavaly 64 ezer palack készült a BalatonBorból, és alig 10 hónap alatt elfogytak a gondosan készített palackok. 

– Az idei évben nemzetközi szakmai szinten is nagyon erős lett a Balaton borrégió alapterméke – foglalta össze a bírálat tapasztalatait Pintér Zsolt, a projekt vezetője. Kiemelte: a termelők egyre jobban érzik, hogy a BalatonBor milyen szerepet tölt be a régiós termékpiramisban, és a stílust is nagyon szépen sikerült összehangolni az évek során. Legközelebb március 23-án, majd június 1-én lesz borbírálat Szentantalfán.

 

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában