Turizmus

2022.02.10. 12:00

Siófok újra megért egymillió éjszakát

Góz L.

Ahogy 2015 és 2019 között minden évben, úgy 2021-ben is sikerült átlépnie az egymilliós vendégéjszakaszámot Siófoknak. A 2020-as, 915 ezer vendégéjszakát produkáló év után ugyanis tavaly 12 százalékkal több, vagyis 1 millió 24 ezer 893 vendégéjszakát töltöttek el a turisták Siófok kereskedelmi és magánszálláshelyein – derül ki az önkormányzati adóhivatal friss összegzéséből. 

A decemberi 34 551-es számmal sikerült átlépni a „bűvös határt”, s bár az 1 024 893 vendégéjszaka némileg elmarad ugyan az utolsó Covid-mentes év, 2019 végső számától (1 millió 92 ezer). Természetesen tavaly is a nyári három hónapban produkálták a siófoki kereskedelmi és magánszálláshelyek az éves forgalom 80 százalékát, 796 ezer vendégéjszakával. 

Településszintű országos adatok nem állnak még rendelkezésre a 2021-es évről, egy évvel korábban, 2020-ban azonban Siófok a 915 ezer vendégéjszakával is „megnyerte” a hazai települések közötti „versenyt”. Akkor a siófoki magánszálláshelyeken több vendégéjszakát töltöttek el a turisták, mint a város szállodáiban, panzióiban és kempingjeiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában