Csapatot épített pályán, színpadon és iskolában is

– Már a felterjesztés is örömmel töltött el, s megtisztelő a bíráló testület döntése, ugyanakkor a legnagyobb elismerés számomra mégis az, amit az egykori diákjaimtól kapok. Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne szólítana meg valamelyikük, nem kérhetek olyat, amiben ne próbálnának segíteni, főleg Gyékényesen, ahol harminc évet tanítottam – mondta Horváth Sándor. 

Nem akármilyen életút az övé: a negyvenhat éves tanári munkájának eredményességéről a már említett kitüntetésen kívül a 2018-ban bezárt iskola vitrinjében sorakozó serlegek, a falakon sorakozó számos oklevél és korabeli tudósítások is tanúskodnak. A legnagyobb sikereket labdarúgásban érte el a tanítványaival, hat országos döntőn szerepeltek, háromszor a tévé is közvetítette a mérkőzésüket. 

A legjobb eredményük a Szabad Föld Kupán elért második helyezésük volt, de Horváth Sándor az MTK ellen elért 6-3-ra is rendkívül büszke, csakúgy, mint arra a hét diákjára, akik közül öt a korosztályos megyei, míg kettő a magyar válogatottba is bekerült. – Nem készültem tanárnak – mondta. – Több sportágban kipróbáltam magam és mindig is irányító típus voltam. A társaim hallgattak rám, mert megtapasztalták, a sportszerűség határain belül mindenkor a győzni akarás vezérelt. Meg sem fordult a fejemben, hogy pedagógus legyek. Hogy végül mégis az lettem, az a véletlen műve volt – emlékezett. Érettségi után egy évig dolgozott, s a vasútnál tervezte a folytatást. Már le is volt beszélve a munkakezdése, ám a volt osztályfőnöke hívószava erősebbnek bizonyult, az autóbuszról leszállva az iskolába vezetett az útja, ahol pedagógusi állást kínáltak számára. Mivel nem volt képesítése, meglepte a felkérés, de végül igent mondott. 

– Gyékényesen szerény feltételek fogadtak, amin feltétlenül javítani akartam. Kezdésként őszi munkát szerveztem a szülőknek, amelyből 25 ezer forint bevételünk lett (a fizetésem ezerkétszáz forint volt). A pénzből sportszereket vettünk, majd társadalmi munkában beton kézilabdapálya épült, évek múlva pedig felépült a tornacsarnok is – mutatott körbe. Nem véletlenül vérzett ezer sebből a lelke az iskola bezárásakor… 

Horváth Sándor Porrogszentkirályon született és ott élt közel negyven évig. 1982-ben kötött házassága után Gyékényesen építkezett és 1994 óta ez a lakhelye. A munkája mellett hosszú éveken át a szülőfaluja népművelőjeként is tevékenykedett, a különféle programok, előadások szervezése mellett jól működő színjátszó csoportot is létrehozott. Mindeközben sportolt, különösen asztaliteniszben ért el szép sikereket. A labdarúgástól azonban sosem szakadt el: amellett, hogy korábban maga is rúgta a bőrt, egy ideig a helyi futballcsapat elnöki teendőit is ellátta. Kiváló szakmai munkájának eredményeképpen bekerült az országos utánpótlásedzői karba, s külföldi szakmai tanulmányúton vehetett részt. Ugyanakkor a többszöri felkérés ellenére sem fogadta el Márton Józsefnek, a kaposvári Bene-akadémia igazgatójának az utánpótlásedzői munkakör betöltésére vonatkozó ajánlatát. Később szőlőműveléssel is foglalkozott, borai számos elismerésben részesültek. Másfél évtizede pedig barátjával, Bodó Jánossal indították útjára a ma már országos hírű nótakört, amelynek ma is aktív tagja. – Negyvenhat éven át minden ballagáskor boldogsággal töltött el az a tudat, hogy az életbe kilépő generáció felkészítéséhez én is hozzájárulhattam – mondta. A jövőbe vetett hitét pedig a gyékényesi iskola udvarán nemrég ültetett három tölgyfa jelképezi. 
 

Fotó: V. L.