Program

2022.03.12. 21:41

Kossuth kifli és gyöngyös kokárda is készült a hétvégén

A szokásosnál korábban nyitott a skanzen, lóháton mehettek haza a látogatók

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Kokárdával a kabátjukon, lóháton távoztak a gyerekek a Szennai Skanzenből a hétvégén. Ezúttal nemcsak a régmúlt idők használati tárgyairól szóló kiállítást tekinthették meg, hanem bekapcsolódhattak a kézműves foglalkozásokba is.

Kossuth kiflivel várták a kapuban a skanzen látogatóit Szennában. A tradicionális sütemény receptjével előre készültek, hiszen a látogatók sorra elkérték.

–Anya, délután te is süthetnél ilyet, kértem egy receptet – mondta az egyik kisfiú édesanyja után lobogtatva a papírt a hozzávalókkal. 

–Leginkább kézműves foglalkozásokkal várjuk a látogatókat. Különböző technikával készíthetnek kokárdát a vendégek. A kisebb lányok pártát is díszíthetnek, a fiúk pedig paripát kartonból és botból – mondta Kovács-Hegedűs Elvíra, rendezvényszervező. 

 

Forrás: Lang Robert Kaposvar

 

A pajtában gyöngyfűzéses technikával készültek a kokárdák. 

–A kishúgom miatt jöttünk, én pedig nagyon szeretek kézműveskedni. Anyukám a legügyesebb a családban. Ezt a technikát nem ismerem, a nyaklánc készítésben megáll a tudásom, most arra várok, hogy segítsen, egy kicsit, aki a foglalkozást tartja – mondta Tóth Zsófia, a gyöngyös asztalnál. Kokárda készült zsinórsodrással is, amely az ide látogatóknak az újdonság erejével hatott.

–Balatonszárszóról, illetve Budapestről jöttünk a Zselicbe kirándulni. Eltérített bennünket az útvonaltervező, így kötöttünk ki a skanzenben, amit egyáltalán nem bánunk, mert Szenna is szerepelt az úticélik között – mondta Erős Orsolya, miközben zsinórt sodort barátnőivel.

–Nem vagyok kézműves típus, eddig egyszerűnek tűnik, de meglátom, mi lesz, amikor össze kell fonni a trikolor zsinórokat – mondta Csizmazia Anita.

–Anyuka vagyok, és hozzá szoktam már ezekhez a kézműves manőverekhez, ám ilyen tekerős zsinórkészítőt még nem láttam. Azért választottuk ezt a fajta kokárdát, mert a gyöngyfűzés hosszabb időbe telik – mutatta a zsinórtekerő szerkezetet Ádám Kata, aki a Kossuth kiflit is szívesen megkóstolta.

A hűvös, ám mégis napfényes időt többen a néprajzi gyűjtemény házinak udvarán töltötték, ott készítve a gyöngyös kokárdát.

–Kiváló a lehetőség az ebéd előtti kézműveskedéshez. Az egyediség mellett fontos a kézzel készíthetőség. A gyermekem kezdte el a fűzést, én pedig befejezem, amíg játszik a többiekkel. Állandó vendégek vagyunk itt, szennában lakunk, a gyerekek itt, a skanzenben tanultak meg járni – mondta Magyar Renáta, miközben egy újabb gyöngyöt fűzött a vékony drótra. 

 

Korábban nyitnak, később zárnak

A Covid-19 járvány után végre fellélegeztek a skanzenben is, a szigorítások feloldása után úgy döntöttek, előbbre hozzák a szokásos, április elsejei nyitást

–Október 31-ig minden nap nyitva leszünk, aztán november 13-ig minden hétvégén. Márton nappal zárunk majd. Ez most egy kivételes alkalom, hogy a március 15-i hosszú hétvégére kinyitottunk. Folyamatosan érkeznek a látogatók – mondta Kovács-Hegedűs Elvíra, aki az időjárást is méltatta, miután az a napsütéssel kegyeibe fogadta a hétvégi rendezvényt.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában