Választás 2022.

2022.03.04. 15:20

Vére buktatta le a plakátrongálót Nagyatádon

Gyakori probléma a somogyi országgyűlési képviselő-jelöltek elmondása szerint, hogy a kampányidőszakban megrongálják az általuk kihelyezett plakátokat.

Munkatársunktól

Csütörtökön ellenzéki aktivisták össze is verekedtek egy vélelmezett plakátrongálás miatt. Az esetről itt írtunk. Megkerestük dr. Varga Istvánt is az esettel kapcsolatban, aki a rendőrségi eljárás végeztéig nem kívánta kommentálni az esetet. Kelemen Csaba, a Mi Hazánk Mozgalom képviselő-jelöltje azt mondta, pénteken is rongálták a  plakátjaikat, most már két plakátot tettek az övékre. Úgy tudjuk, az ellenzéki összefogás központilag küld aktivistákat Kaposvárra, akik estig folyamatosan ragasztják ki a plakátokat. 

Pénteken Szászfalvi László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjének plakátját tették tönkre a Somogy 2-es számú választókerületben. Nagyatádon rongálták meg a politikus plakátját, aki csak annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy ebben a kampányban hasonlót eddig nem tapasztalt. - A rendőrség vérminta alapján beazonosította az elkövetőt, aki megvágta magát rongálás közben. Úgy tudom, az illető azt mondta, nem politikai indíttatásból cselekedett, mondta Szászfalvi László portálunknak. Hozzátette: az mégiscsak érdekes, hogy csak az ő plakátjait vágta szét az elkövető, a baloldali összefogás jelöltjének, Ander Balázsnak plakátjai viszont épségben maradtak. 

 

Furcsa szelek járnak a Balatonnál is 

A Somogy 4-es választókerületben sem maradnak érintetlenek a kormánypárti képviselő-jelölt kihelyezett plakátjai, tudtuk meg Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő-jelölttől. - Ezen a héten eddig 12 rongálásról szereztünk tudomást a körzetemben - mondta a politikus érdeklődésünkre. Az elmúlt héten több mint 20 kihelyezett plakátunkat tették tönkre. Nyilvánvalóan a szél lehet az elkövető, mert egyenes bicskametszéssel vannak átvágva a rögzítések a habkarton tábláink esetében. De van olyan is, hogy a fából készült hirdető tábláink eltűnnek, teljesen összetörik őket. Kisstílű dolognak tartom ezt, hiszen a választás a demokrácia ünnepe, az oda vezető út pedig a kampányidőszak, amelynek a jelöltek bemutatkozásáról kellene szólnia és nem pedig a plakátok pótlásáról, tette hozzá a képviselő-jelölt. 

Witzmann Mihály kérdésünkre azt is elmondta: feljelentést nem tettek a rongálásokkal kapcsolatban, hiszen energiáikat inkább fontosabb dolgokra összpontosítják. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában