Képzés

2022.03.19. 17:30

Világos jövőkép a fejlődés titka

Élelmiszermérnök-képzés indul szeptembertől a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán – jelentette be Gyuricza Csaba rektor a péntek délelőtti sajtótájékoztatón a bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

– Másfél évvel ezelőtt, amikor a városi felsőoktatási integrációt mutattuk be, kevesen tettek volna tétet arra, hogy ez sikeres lesz – idézte fel Gyuricza Csaba, a MATE rektora. – Azóta számos fejlesztés valósult meg és elindulhatott a gépészmérnökképzés, amely a piaci igényekre reagált. – Kell a képzett munkaerő és azon dolgunk, hogy olyan szakembereket képezzünk, akikre a város gazdasági szereplőinek szüksége van öt tudományterületen. 
A rektor örömmel jelentette be, hogy szeptembertől levelező alapképzésben elindul az élelmiszermérnök-képzés Kaposváron, a jövőben szeretnék a nappali és a mesterképzést is bevezetni. 


– Lendületben van Kaposvár és a Zselic – mondta el Gelencsér Attila, Kaposvár és térségének országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatón. – Agrármegyénkben korszerű technológiával rendelkező üzemeink vannak, de ezek csak úgy tudnak működni, ha dolgoznak benne jól képzett szakemberek – tette hozzá a képviselő. 


– Egy térség csak akkor tud fejlődni, ha van világos jövőképe, és Kaposvárnak van – mondta el Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Az újraiparosítás mellett döntöttünk és két területet emeltünk ki, a gépipart és az élelmiszer-gazdaságot, amelyek a leghatékonyabban tudják azt a célt segíteni, hogy legyenek munkahelyek és a dolgozók versenyképes béréért dolgozzanak – tette hozzá a polgármester. 
 


Fotó: Kovács T.

 

Több dolgozó kell 



– Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk az élelmiszermérnök-képzés indítását, óriási szükség van ilyen szakemberekre, ugyanis az utóbbi időben ezt a területet elhanyagolták – mondta Sztankó Attila, a Kometa 99 Zrt. gazdasági igazgatója a pénteki bőszénfai konferencián. – Élelmiszermérnökeink jelentős része külföldi, de bízunk abban, hogy a jövőben több hazai szakembert is alkalmazhatunk. – Harmincegymilliárd forintos beruházás kezdődött a Kometánál, ezért még több szakképzett munkaerőre lesz szükségünk – tette hozzá az igazgató. 
Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője elmondta: két dolgozójukat szeretnék beiskolázni a szeptemberben induló képzésre és bíznak abban, hogy a tejágazatra koncentráló szakirány is elindul a Kaposvári Campuson. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában