Egyház

2022.04.15. 14:00

Lelkinap zenével és a Szentlélekkel

A Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája megalakulása óta több színes programot kínált már az egyházmegye területén élő iskolásoknak, fiatal felnőtteknek.

Lőrincz Sándor

Legutóbb egyházmegyei bérmálkozó lelkinapra hívták az érdeklődő ifjakat. Az április 2-án a donneri Szent Kereszt-plébánia koordinálásában – számos segítő bevonásával – megvalósuló találkozóra a közelmúltban bérmálkozott fiatalokat, valamint az éppen a bérmálás szentségének felvételére készülő diákokat szólították meg a szervezők. Kisiván Csaba plébániavezető lelkész, az egyházmegye ifjúsági referense előadásában a többi között arról tett tanúságot, hogy Isten miként működik az életünkben. A jó hangulatú, játékos rendezvény résztvevői – mintegy háromszázan – kis csoportokban osztották meg gondolataikat, véleményüket egymással a hallottakról, majd a székesegyházban Szentlelket hívó, zenés szentségimádással, dicsőítéssel és imával folytatódott az együttlét. A sokakat megmozgató, hagyományteremtő szándékkal rendezett lelkinap püspöki szentmisével zárult. L. S. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában