Istentisztelet

2022.04.13. 20:00

Négy felekezet lelkipásztorai prédikáltak egy héten át

A világ megváltásának drámája – e téma köré építették az ökumenikus imahét igehirdetéseit négy felekezet lelkipásztorai esténként más-más helyszínen.

Gamos Adrienn

A Krisztus-hívők egységéért tartott alkalmak célja, felismerni Isten akaratát, és meghajolni előtte. A kiliti református templomban tartotta a nyitó istentiszteletet Révész Árpád baptista lelkész, azt hangsúlyozva, hogy Jézust senki nem tudta megállítani abban, hogy a kereszten végbevigye a világ megváltását. 
Krisztus mai tanítványainak az a feladata, hogy vegyék komolyan őt, lássák olyannak, amilyen valójában, és higgyenek a feltámadás örömüzenetében – mondta Bartha Béla református lelkipásztor a siófoki evangélikus templomban. 
Tomanek Péter római katolikus plébános arról szólt a siófoki református templomban egybegyűlteknek, hogy Isten szeret minket öröktől fogva örökké, bármi is történjen. 
A záróalkalmon Lampért Gábor evangélikus lelkész prédikált a siófoki katolikus templomban a jerikói vak koldus meggyógyításáról, aki vakon is többet látott Jézusból, mint a kíváncsi sokaság, mert hitte, hogy ő a megígért Megváltó. Majd Zákeus fővámszedő megtérése kapcsán aláhúzta, hogy ez a vágyaktól, félelmektől megkötözött rossz ember a lelke mélyén vágyakozott Istenre, akarta, hogy élete rendeződjön, s Jézus azért jött a világra, hogy megmentse a bűnösöket. Gamos A. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában