Húsvét a tónál

2022.04.12. 13:52

Telt ház és tojásfutam a balatoni hotelekben

Telt házzal üzemelnek húsvétkor a balatoni szállodák. A vendégek szinte mindannyian belföldiek és többségében gyermekükkel érkeznek pihenni. A kicsiknek nyuszisimogatóval és számos kézműves foglalkozással készülnek a hotelekben.

Góz Lilla

Fotó: NemA

– Nincs már szabad helyünk, pünkösdre tudunk még foglalást felvenni – ezekben a napokban már csak ilyen válaszra számíthatnak az érdeklődők a siófoki szállodák recepciósaitól. – Már hetekkel korábban lefoglalták az összes szobánkat húsvétra. Zömmel belföldi vendégek érkeznek hozzánk az ország minden tájáról – mondta Tóth Gergely, a CE Plaza Hotel igazgatója. Hozzátette, a vendégek többsége családdal érkezik és általában 3-4 éjszakára foglal szállást. – Sok gyermekre számítunk, nyuszisimogatóval, tojás- és arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, tojásfutammal és interaktív gyermekműsorokkal készülünk – sorolta az igazgató. Kiemelte, a szülőket zenés programokkal, gyertyafényes fürdőzéssel és borkaszinóval lepik meg. 

 

Egész napos animációs programokkal és ünnepi ételekkel várják a vendégeket egy másik siófoki szállodában. A gyerekeknek a tojásfestés mellett diszkót, vetélkedőket és tojásvadászatot is szerveznek. – Már hetekkel korábban lefoglalták szobáinkat, telt házunk lesz húsvétkor – mondta Sternóczky Balázs, a Hotel Azúr értékesítési igazgatója. Hozzátette, a vendégek többsége hozzájuk is belföldről érkezik, sokuk a fővárosból és átlagosan három éjszakát töltenek el náluk. 

 

– Séfünk különleges húsvéti menüsort állított össze, a reggelinél nem hiányozhatnak a friss zöldségek, sonka és a tojás, meg persze a frissen sült kalács. Ebédre bárányból készült ételekkel is kedveskedünk – mondta az értékesítési igazgató. 
 

 

Kezdődik a 176. hajózási szezon 

A balatoni hajózási szezon a hagyományokhoz híven nagyszombaton kezdődik. A Balatoni Hajózási Zrt. első menetrendi hajója a siófoki kikötőből fut ki és Balatonfüreden több száz fős tömeg várja és köszönti. Veigl Gábor vezérigazgató a nyitáshoz kapcsolódóan mutatja be a 176. hajózási szezonban várható újdonságokat, fejlesztéseket. A Balaton vízállásától függően a tervek szerint májusban érkeznek az új balatoni kompok a Balatonra. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a hajózási társaság két 45 méteres új komp és két 35 méteres katamaránhajót vásárolt 5,7 milliárd forint értékben. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában