Pályára találnak önkéntesként

2022.05.25. 11:30

A diákok többsége szerint egyáltalán nem megterhelő a közösségi szolgálat

Van olyan diák, aki az első két tanévben, van aki az utolsó pillanatban teljesíti a kötelező közösségi szolgálatot. Kevésbé fordul elő, hogy az érettségi megkezdéséig nem önkénteskednek a középiskolák végzősei, a túlteljesítés a jellemzőbb.

Turbéki Bernadett

Fotó: Muzslay Péter

Fürst Dániel kilencedikes volt, amikor a közösségi szolgálatát megkezdte a KÖTÉL Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesületnél. A kötelező, ötvenórányi segítségnyújtáson már rég túl van, most már kedvtelésből vesz részt az egyesület munkájában. 

– Szívesen jövök, tetszik, és egyáltalán nem megterhelő a tevékenység. Tavaly nyáron, a kezdet kezdetén éles bevetésen is részt vettem, amikor a Petörke-tóból kellett kihúzni egy vízbe fulladt embert – mesélte a tizedikes fiatalember, aki úgy tervezi, középiskolai éveiben továbbra is segíti a szervezet munkáját. 

– Az utánpótlás mindig is probléma, ezért is fogadunk öt éve önkénteseket, de azt az illúziót elengedtük, hogy nálunk maradnak, hiszen sokan továbbtanulnak és a felsőoktatás után már Kaposvárra sem jönnek vissza – mondta Bodó László, a KÖTÉL-egyesület elnöke. A vezető személy szerint keveselli az ötven óra „kötelező” önkéntességet. – Előfordult, hogy megkerestek azzal, hogy igazoljam le papíron, az illető nálunk teljesítette a szolgálatát, ám nem tettem meg, mert úgy vélem, azok a folyamatok, amelyeknek eredménye a személyiségfejlődés, a szemléletmódváltás, az alkalmazkodás és az idősebbek iránti tisztelet, csak a szolgálat valódi teljesítése közben valósulhat meg. 

Fürst Dánielnek már nem kell izgulnia, részt vehet az érettségi vizsgán, ám vannak, akik utolsó pillanatra hagyják a közösségi szolgálat teljesítését. 
– Nagyon sok szervezettel állunk szerződésben, ahol diákjaink önkéntes munkát végezhetnek. A személyiségformáló hatáson túl pályaorientációs hatása is van a tevékenységnek. Van diák, akit megerősít abban, hogy válasszon vagy éppen ne válasszon egy foglalkozást – mondta Varga Bálint, a kaposvári katolikus gimnázium igazgatója. 

 

Nem bánták meg, segített a továbbtanulás kérdésében

A tizenegyedik osztályos Hetesi Regina futóversenyeken szokott segíteni, és egyáltalán nem érzi megterhelőnek, hogy önkéntesként teljesít szolgálatot. 
– Az a típus vagyok, aki egyébként is szeret segíteni. Egy-egy ilyen rendezvényen jó a közösség. A kommunikációs készségem is javult, ami azért jó, mert a turizmus és vendéglátás területén szeretnék majd dolgozni – mondta Regina. 
– Sokat gondolkodtam rajta, hogy a pedagóguspályát választom, kérdéseimre kaptam válaszokat azokban a gyermektáborokban, amelyekben szolgálatot teljesítettem. Úgy érzem, az emberi kapcsolataim jobbak lettek, sokkal nyitottabb lettem, mint korábban – mondta Dóczi Eszter. 
– Nekem megvan már az ötven óra, de a menhelyhez még szeretnék elmenni segíteni – mondta Balatoni Zsófia, aki szerint néhány osztálytársa majd az utolsó pillanatra hagyja az önkéntességet. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában