Közlekedés

2022.05.11. 16:00

A futárokra is vonatkozik a KRESZ

A csomagszállító cégek autói gyakran a járdán parkolnak, a zebrán tolatnak, állítja mindennapi megfigyeléseit összegezve olvasónk, egy kaposvári nyugdíjas, akinek gyakran úgy tűnik, hogy a futárszolgálatot ellátó sofőrök semmibe veszik a KRESZ-t, mintha rájuk nem vonatkoznának a szabályok.

Kovács Gábor

Általában rövid ideig tartó problémát okoznak, mert gyorsan át akarják adni a csomagot a megrendelőknek, mégis bosszantják az embereket. 
Kutyasétáltatás közben rendszeresen találkozik hasonló esetekkel, melyeket nem rest szóvá tenni. Jó esetben csak kinevetik, de szóltak már vissza neki, hogy ne izgassa fel magát, mert ­infark­tust kap. 

Olvasónk nagyobb gondnak érzi, hogy a hatóságok sem veszik komolyan az ilyen irányú bejelentéseit. Az egyik futár azt válaszolta, hogy a helyi önkormányzatoktól kaphatnak engedélyt a szabályoktól eltérő parkolási módokra. 

A KRESZ-t nem írja ­felül semmilyen helyi rendelet, tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától. Forgalmi korlátozások alól a közút kezelője a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint adhat felmentést, de azt táblával is jelezni kell, felelték kérdéseinkre. Azt is tudakoltuk, hogy mi a rendőrség tapasztalata, okoznak-e a futárcégek az átlagtól eltérő parkolási vagy egyéb közlekedési problémákat a városban. 

Erre azt a feleletet kaptuk, hogy a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság erre vonatkozóan statisztikai adatokat nem tart nyilván, mert a foglalkozásuk alapján nem különítik el a szabályszegőket. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában