Mentők napja

2022.05.11. 18:00

A járvány idején is helytálltak a somogyi mentősök

A mentők napjára emlékeztek az Országos Mentőszolgálat munkatársai kedden.

Marosi G.

Május 10-én ünnepelték a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóját. Győrfi Pál kommunikációs és PR-vezető érdeklődésünkre elmondta, munkatársai tavaly több mint 1 millió 250 ezer mentőfeladatot végeztek el, 116 ezer koronavírusos beteget szállítottak kórházba és több mint 1 millió 300 ezer járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre. Kiemelte, a sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, mert a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatokat országszerte önkéntesek is segítették. 
Győrfi Pál elmondta, a mentők napja alkalmából a legkiválóbb mentődolgozók – köztük négy somogyi – elismerésben részesülnek és országszerte (Kaposváron is) ismét megszervezik majd az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait. A kommunikációs és PR-vezető hozzátette, folyamatosak a fejlesztések a mentőknél, a napokban Barcson állt szolgálatba egy új esetkocsi. Marosi G. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában