Zarándoklat ad életet a köveknek

2022.05.08. 10:00

A kápolna megmenekült, de a templomrom haldoklik

Sokak szerint az ország legismertebb kihalt települése a közigazgatásilag Hácshoz tartozó Béndekpuszta. Csaknem 700 évvel ezelőtti írásos dokumentumok is említik már, ám az 1970-es években fokozatosan elnéptelenedett. Az 1980-as évek elején az utolsó ház is üres maradt a településen, a mozdítható épületanyagoknak pedig viszonylag rövid idő alatt lába kélt.

Lőrincz Sándor

Az egykor virágzó pusztára szerencsére újra ráirányul a figyelem; néhány nap múlva Molnár Zoltán lengyeltóti kántor ötlete nyomán gyalogos zarándoklat indul a balatonlellei katolikus templom elől, hogy Mária hónapjában, májusban végre meg tudják tartani Béndeken a múlt év szeptember 12-ére tervezett, hagyományos, Mária-napi búcsúi misét. 

Gyönyörű környezetben dacolnak az idővel a hajdani puszta gótikus templomának romjai; háromméteres falai azonban – ha nem óvják meg időben –, rövidesen végleg az enyészeté lesznek. A mellette álló, XIX. században épült kápolna felújított tornya viszont Molnár Zoltánnak és lelkes csapatának köszönhetően hívogatóan mered az égbe. Másfél évtizede kezdődött az állagmegóvás; tető került rá, az épület ablakait beüvegezték, belülről bevakolták, s lemeszelték a falakat, kapuját vasrács védi a hívatlan látogatóktól. Állami és egyházi támogatás nélkül indult az értékmentés.

Gyuriga Károly egykori lengyeltóti plébános adományozta az első, jelentősebb összeget, és a régen örök álmukat alvó béndeki hívek leszármazottjai – sok jóakaratú emberrel összefogva –, nem engedték, hogy a természet visszavegye Isten hajlékát. Pénzzel és kétkezi munkával is támogatták a nemes kezdeményezést; jóllehet: a vízmosások között először utat kellett „gyalulni”, amely csak száraz időben járható. 

Az ötgyermekes kántor-hit­oktató nemcsak a tanítást tekinti szívügyének a szőlősgyöröki evangélikus iskolában, hanem a megszentelt köveket is élővé szeretné tenni. Ezért szervezi május 7-én a 18 kilométeres zarándoklatot, amely reggel 7 órakor indul Balatonlelléről, s a lellei, boglári, kislaki, fonyódi hívek Szőlőskislakon, Szőlősgyörökön, Gyugyon, majd Hácson át érkeznek meg Béndekpusztára, ahol Szücs Imre balatonlellei plébános pontban 12 órakor mutatja be az ünnepi búcsúi misét, melyet szeretetvendégség követ – egytál­étellel, s jóízű beszélgetéssel. Persze, mindez száraz időben valósulhat meg, hiszen csak gyalogosan közelíthető meg e hely, esőben sártenger fogadja a látogatókat. 


Molnár Zoltán egyébként e lenyűgöző helyet már több alkalommal is megmutatta a fiataloknak, s csoportoknak – fáklyákkal megvilágítva a környéket –, ám némi infrastrukturális ráfordítással nomád táboroknak is kiváló helyszíne lehet a zöld túraútvonalon megtalálható Béndekpuszta. Olyan kedvelt állomáshely, mint amilyen Cseh Tamás indiántábora volt egykor a Bakonyban. Lőrincz Sándor 
 

Bennégtek

Az ökumené jegyében zajló gyalogos zarándoklat főkoordinátora elmondta azt is: a hácsiak szerint a falu lakói egykor bemenekültek a törökök elől a templomba, ám a törökök felgyújtották azt, így benn­égtek a védelmet remélők. Béndekpuszta azonban később újra benépesedett; megmentett kápolnája 1857-ben épült. Ekkor a Kacskovics-család birtokában volt e terület, s a neves família néhány tagja is a kápolna melletti temetőben lelt végső nyughelyet. 
 

Búcsúi misét tartottak a kápolna előtt
Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában