Termény

2022.05.22. 08:00

A kiskert is lehet a túlélés kulcsa

T. B.

A koronavírus-járvány és az orosz–ukrán válság okán még inkább előtérbe került az öngondoskodás szükségessége. Ezt erősítve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) az idei esztendőben is zöldségpalántákat nevelt karitatív célra, mellyel rászoruló családoknak kíván segíteni. Az ötezer paprika-, paradicsom-, és uborkapalántát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenlétében adták át a Katolikus Karitász képviselőinek, akik hat egyházmegye rászorulói részére juttatják el az adományt. 


A növényeket március közepén vetették el és egészen az átadásig gondozták a MATE Dísznövénytermesztési és Zöldterület-gazdálkodási Kutatócsoportjának budapesti telephelyén. 
– Egyetemünk megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra – mondta Gyuricza Csaba, a MATE rektora. – A korábbi években indult palántaadományozási programunk idén is azt a célt szolgálja, hogy a rászorulók saját maguk által megtermelt zöldséggel és gyümölccsel tudják maguknak biztosítani az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszereket, mellyel anyagi terheik is csökkennek. 
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte: amikor biztonságról beszélünk, akkor nemcsak a háborús konfliktus elkerülésére, hanem egészségünkre, az energia- és az élelmiszer-ellátásunkra is gondolni kell, amelynek alapját képezheti egy háztáji kiskert.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában